Ugrás a tartalomhoz

Évet zárt az IPOSZ (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Évzáró közgyűlést rendezett az IPOSZ helyi szervezete december 10-én.

Az összejövetelen elsőként Tóth Imre, az Ipartestület mezőkövesdi szervezetének elnöke számolt be az elmúlt esztendőről, aki elmondta, hogy a lakosság, valamint a vállalkozások is nagyon nehéz évet zárnak 2013-ban. Tóth Imre kiemelte, a vállalkozók munkájuk révén növelik a gazdaság erejét, munkalehetőséget biztosítanak a szakembereknek és eltartják a családjukat. A kisvállalkozások megerősödéséhez nagyon fontos a magas színvonalú szakképzés, hiszen az iskolákból kikerülő szakemberek biztosítják az utánpótlást. Az IPOSZ taglétszáma ebben az évben is tovább csökkent, így a szervezetnek jelenleg mintegy 110 tagja van. Tóth Imre elmondta, a költségtakarékos működtetésnek köszönhetően az elmúlt években pozitív pénzügyi mérleggel zártak, idén viszont az egyesület közel 1 millió Ft költségvetési hiánnyal küzd. A szervezet vezetője külön gratulált Kovács Szabolcs bútorfestő népi iparművésznek, aki augusztus 18-án átvehette a Népművészet Mestere kitüntetést.
Tóth Imre felhívta a lakosok figyelmét arra, hogy problémáikkal továbbra is forduljanak bizalommal az Ipartestülethez, hiszen tagjaik megbízhatóak és garanciavállalás mellett minőségi szolgáltatásokat nyújtva végzik a munkájukat.


Megkaphatják az adó 1%-át

Ezt követően dr. Pető József ügyvéd a szervezet alapszabály módosításáról tájékoztatta a tagságot. Erre azért volt szükség, mert az alapszabály módosításával januártól az IPOSZ helyi szervezetének is fel lehet majd ajánlani a Személyi Jövedelemadó 1%-át. A tagok egyhangúan támogatták és fogadták el a módosító javaslatot.


Fontos a szakképzés

Ezt követően Kiss Zoltán, az IPOSZ országos elnökségi tagja, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezet elnöke mondott beszédet, aki kiemelte, hogy a nemzetgazdaságot a mikro- és kisvállalkozók tartják el, akiknek a pénzbeli támogatását meg kell oldani. A Kis- és Közép Vállalkozások (KKV) kedvezményes vállalkozói hitelt vehettek fel, amit az említett célcsoport 100%-ban ki is használt.
A szervezet megyei elnöke kiemelte, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szakember képzésre, ugyanis a felsőfokú tanulmányokat végzők nagy része nem tud elhelyezkedni, miközben több szakmában is folyamatosan hiány mutatkozik a munkaerőpiacon. Kiss Zoltán elmondta, örömteli, hogy a gazdasági szférában pozitív változások indultak el az év második felében, ami mindenképpen biztató a jövőre vonatkozóan. Reményét fejezte ki, hogy a gazdaság tovább erősödik és a kisvállalkozók helyzete is stabilizálódik 2014-ben.


Támogatják a helyi vállalkozókat

Dr. Fekete Zoltán polgármester a szakképzéssel kapcsolatban kiemelte, mindent megtesznek az iskolák színvonalas működéséért, hogy a diákok a lehető legjobb körülmények között tanulhassanak. Emellett fontos, hogy a gyerekek olyan szakmákat tanuljanak, amely iránt van igény a munkaerőpiacon. A városvezető elmondta, a kormány adósságkonszolidációs intézkedéseinek köszönhetően 2014. február végén a településeknek nem lesz tartozásuk a bankok felé, viszont ennek fejében vállalkozásösztönző és segítő programokat kell indítaniuk, ami erősítheti a kisvállalkozások helyzetét is. Dr. Fekete Zoltán hozzátette, jövőre is támogatni fogják a helyi vállalkozásokat, ugyanis azokat az önkormányzati munkákat, amelyekhez nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni, továbbra is szeretnék mezőkövesdi vállalkozókkal elvégeztetni. Jó hír, hogy jövőre a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben 1 milliárd Ft-os, míg a Városi Rendelőintézetben 600 millió Ft összértékű beruházás valósul meg. Emellett a Dohány úti Tagóvoda és a Móra Ferenc úti Tagóvoda, valamint a Mező Ferenc Tagiskola energetikai fejlesztését is végrehajtják, ahol szintén szeretnének mezőkövesdi vállalkozókat is bevonni.
A tervek között szerepel egy szociális szövetkezet beindítása, ahol bedolgozói rendszerben lehetne foglalkozni a matyó hímzésekkel, ugyanis jelentősen megnőtt a kereslet a népművészeti alkotások iránt.


Felnőtt képzés és informatika


Csirmaz István, a Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola igazgatója a diákok szakmai oktatásával kapcsolatos információkat osztott meg a szervezet tagjaival. Emellett az intézmény vezetője ingyenes alapfokú és haladó informatikai képzés lehetőségét ajánlott fel az IPOSZ tagjainak. Csirmaz István kiemelte a felnőtt képzés keretében induló tanfolyamokat is, melyeken az elmúlt időszakban összesen 285 tanuló kapott bizonyítványt.


Díjak, elismerések

A taggyűlés zárásaként kitüntetéseket adtak át a szervezet tagjainak. A legrangosabb kitüntetések közül „A Magyar Kézművességért díj” Arany fokozatát Kovács Szabolcs bútorfestő népi iparművész kapta meg, míg a szervezet legmagasabb elismerését, az IPOSZ díjat Tóth András árnyékolástechnikai vállalkozó vehette át.

Kapcsolódó hírek