Ugrás a tartalomhoz

Tállai András: Az Európai Uniós belügyek jövőjéről

Mezőkövesd hírei

Az Európai Bizottság szervezésében 2011. április 8-án rendezték meg Brüsszelben az EU belügyi területe finanszírozásának jövőjével foglalkozó konferenciát.

A konferencián uniós intézmények (pl. Európai Parlament, Európai Tanács, Európai Bizottság), az EU-tagállamok, nemzetközi és civil szervezetek, valamint néhány nem uniós tagállam képviseletében több száz fő vett részt. Az Európai Unió soros elnökségét adó Magyarország képviseletében Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára, országgyűlési képviselő szólalt fel a konferencián. 

Az esemény nyitányaként Cecilia Malmström uniós belügyi biztos köszöntötte a jelenlévőket. 
A soros elnökség képviseletében jelenlévő Tállai András beszédében kiemelte, hogy a belügyi területen eddig 6,5 milliárd eurós éves költségvetés állt rendelkezésre, amely az EU költségvetésének mindössze 1 százaléka, miközben a szervezett bűnözés éves
haszna becslések szerint eléri a 135 milliárd eurós összeget. 
„Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a  belügyi terület jövőbeli finanszírozásának kérdését a soros magyar elnökség kiemelten kezeli, ezért választottuk a témát a bel-és igazságügyi miniszterek januári, gödöllői informális ülésének egyik napirendi pontjává. Ezen a találkozón a miniszterek elsőként cserélhettek véleményt a belügyi szakpolitikák finanszírozásának jelenlegi helyzetéről és a jövőbeli prioritások meghatározásáról. A vita során a miniszterek hangsúlyozták, hogy mind a rendelkezésre álló pénzek felhasználása, mind a pénzügyi menedzsment területén szükség van a hatékonyság növelésére, az adminisztrációs terhek csökkentésére, összességében pedig rugalmasabb megoldások alkalmazására.” – hangoztatta Tállai András.
Az államtitkár jelezte, hogy az EU déli szomszédságában zajló események következtében az észak-afrikai térségből az Unióra nehezedő migrációs nyomás igazolta a vészhelyzetek tervezésének, valamint egy ilyen célú tartalékalap létrehozásának a szükségességét, amely a gyors beavatkozást igénylő helyzetekben megfelelő és rugalmas pénzügyi eszközt jelenthet azok kezelésére.
Meg kell erősíteni továbbá a harmadik országokkal való együttműködés pénzügyi kereteit, hogy az EU határain kívülről érkező problémákat az adott térségben, vagyis az uniós határokon kívül meg tudják oldani. Az egyszerűsítés irányába tett fontos lépésnek nevezte Tállai András az egyes belügyi alapok összevonását, a Belbiztonsági Alap létrehozásával pedig esély nyílhat a 2010. évben elfogadott uniós Belbiztonsági  Stratégia végrehajtására. Ezentúl az illegális migráció és más határon átnyúló kihívások elleni harc sikere érdekében kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a megfelelő uniós pénzügyi források rendelkezésre állását.
„Az Unió költségvetése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy nemzeti szinten is megvalósuljanak az Unió szakpolitikai céljai. Napjaink gazdasági realitását figyelembe véve nem számíthatunk arra, hogy a következő költségvetési időszakban több forrás áll majd a belügyi terület rendelkezésére. Ezért kiemelten fontos a meglévő források minél hatékonyabb felhasználása, ennek érdekében pedig a jelenlegi működési mechanizmusok új szemléletű megközelítése.” – jelentette ki beszéde zárásaként az államtitkár.

Kapcsolódó hírek