Ugrás a tartalomhoz

25 éves a Mezőkövesdi Újság (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Hazánk, ezen belül Mezőkövesd méltán lehet büszke kultúrájára. Páratlan szépségű településünk számos értékkel, szépséggel rendelkezik, lakói, művészei pedig évtizedek óta hozzák létre, ápolják, őrzik kincseit.

A matyó főváros történéseit, alkotásait, életét, mindennapjait immár 25 éve rögzíti a Mezőkövesdi Újság. E jeles évfordulóról emlékeztek meg a magyar kultúra napján, január 22-én Mezőkövesden, a Közösségi Házban.
Az eseményen elsőként Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, aki beszéde során a 44 év kihagyás után 1988 októberében újraindult Mezőkövesdi Újság első, valamint a 2013-as évfolyam utolsó lapszámát hasonlította össze. Az államtitkár elmondta, hogy bár küllemében, megjelenési gyakoriságában sokat változott a 25 év alatt az újság, de küldetését mindig megtartotta: bemutatni a város életét, értékeit, eredményeit, fejlődését. Kiemelte, hogy a kiadvány révén minden mezőkövesdi átfogó képet kaphat a településen zajló eseményekről, fontos döntésekről, rendezvényekről. Tállai András hozzátette, hogy a Mezőkövesdi Újság szerves része a város kultúrájának, nagy értéke, amire vigyázni kell.
Az 1897-ben megszületett lap 1944-ig több cím alatt jelent meg, majd 1988 októberében indult újra Mezőkövesdi Újság címmel, amelynek Hajdu Imre volt a főszerkesztője. Az ünnepségen az újraindításról, az újság történetéről, a lap szerkesztésével kapcsolatos emlékeiről beszélt Hajdu Imre. Kiemelte, hogy 1988-ban jó döntést hozott a település vezetése azzal, hogy a rendszerváltás előtt az elsők között elindította az újságot, és a rá következő 2,5 évtizedben pedig a település mindig jó gazdája volt a sajtóterméknek.
2004. július 23-a mérföldkő volt a Mezőkövesdi Újság életében, hiszen azóta, Tállai András akkori polgármester javaslatára a képviselő-testület úgy döntött, hogy a lap kéthetente ingyenesen jut el minden kövesdi háztartásba.
A Mezőkövesdi Újság célja, hogy az egész településhez szóljon. Beszámoljon az aktuális eseményekről, hírt adjon az embereket érdeklő ügyekről, tájékoztasson és szórakoztasson. A közügyek, a hagyományok, a kultúra, a sport mellett helyet kapnak benne a civil szervezetek, az intézmények hírei, aktualitásai. 2003-tól Szabó Gergely a lap főszerkesztője, aki kiemelte, hogy nagyon büszke arra, hogy immár 10 éve gondozhatja a lapot. Elmondta, hogy nagy felelősség egy újság szerkesztése, de kollégáival együtt mindig szívvel-lélekkel, tudásuk legjavával dolgoznak azért, hogy kéthetente mindig színvonalas, tartalmas és értékes kiadvány juthasson el a mezőkövesdiekhez.
Az ünnepség zárásaként dr. Fekete Zoltán polgármester pohárköszöntőjében méltatta a 25 éves kiadványt. A rendezvényen Tóth Istvá, a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület tagja Drabon József Osztalék című versét, valamint Nemes Sebestyén Nándor, az Alapfokú Művészeti Iskola ütőtanszakos növendéke vibrafonon adta elő a Két magyar tánc című darabot. 

A program keretében a közönség megtekinthette a Mezőkövesdi Újság elmúlt 25 évének címlapjaiból összeállított kiállítást is.

Kapcsolódó hírek