Ugrás a tartalomhoz

Gólzáporos győzelem (videóval)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry – Restart-Ceglédi VSE 5-2 (4-0)


Magabiztos győzelmet aratott városunk felnőtt labdarúgócsapata a Cegléd ellen. A Ness Hungary NB II. Keleti csoportjának 24. fordulójában a bennmaradásért harcoló Pest megyei gárda látogatott Mezőkövesdre május 1-jén. 

Az összecsapás remekül kezdődött együttesünk számára, miután Jeremiás szögletét követően Hegedüs már a 7. percben megszerezte a vezetést. A gól után néhány minutummal kiegyenlíthettek volna a vendégek, de a 18 méterről elvégzett szabadrúgást követően a labda a kapufáról kifelé vágódott. Az első félóra végén két góllal nőtt a kövesdi előny, mivel Husanik a 30. és a 32. percben is bevette a vendégek kapuját. Csapatunk első félidei teljesítményére Bagi tette fel a koronát, aki egy higgadt csel után káprázatos találattal növelte négy gólosra a különbséget a 41. percben. 


Fordulás után kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. A találkozó 70. percében szépítettek a vendégek, amikor is Nagy Tamás szánta lövésre magát és az éles szögből megeresztett bombája a bal felső sarokban kötött ki. A 78. percben tovább csökkentette hátrányát Ványi Zsolt csapata, miután Nagy Adrián talált Szántai kapujába mintegy 16 méterről. A bekapott gólokat követően ismét átvették a játék irányítását Vámosiék. A fölényt néhány perc alatt gólra váltották labdarúgóink. Egy szép akció végén Jeremiás emelt higgadtan a ceglédi hálóba. A játék összképe alapján teljesen megérdemelten tartották Mezőkövesden a győzelemért járó pontokat Élesék.

Huszák Géza: Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk az első 45 percben, amelynek köszönhetően jelentős előnyt sikerült szereznünk. A második játékrészben tudatosan átadtuk a területet ellenfelünknek, azért, hogy legyen területünk az ellentámadásokra. Sajnos két kisebb hibát is elkövettünk, amit jól használt ki a Cegléd, de Jeremiás találata eldöntötte a mérkőzést. Úgy gondolom, az összkép alapján megérdemelt a győzelmünk.

Ványi Zsolt: Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz a mai mérkőzés, ráadásul különböző okok miatt hat játékost is nélkülöznünk kellett az összecsapásról. Sajnos a hiányzókat nem tudtuk megfelelően pótolni, olyan hibákat vétettünk, ami miatt gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt a mérkőzés. A mai találkozón nem volt esélyünk a pontszerzésre, megérdemelt hazai siker született.

Együttesünk továbbra is a 3. helyet foglalja el a tabellán 49 ponttal. A DVTK előnye 7 pont Vámosiékkal szemben. Labdarúgóink legközelebb Orosházán lépnek pályára május 7-én, szombaton. A találkozó 17. 30-kor kezdődik a Békés megyei városban.  

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry – Restart-Celédi VSE 5-2 (4-0)

Mezőkövesd, 500 néző
játékvezető: Erdös József, (Ring György, Tóth István)

Mezőkövesd Zsóry: Szántai- Vámosi, Elek, Bagi, Éles, Hegedüs, Lakatos, Sivák (Robson 66.p), Török (Bene 62. p.), Jeremiás (Bene 70. p.), Husanik (Szabó 78. p.) vezetőedző: Huszák Géza 

Restart-Ceglédi VSE: Miski- Fekete, Kurucsai, Buzás (Mojzes 50.p), Juhász, Nagy T., Nagy L., Nagy A., Koncz, Busa, Medgyesi, vezetőedző: Ványi Zsolt

gólok: Husanik 2 (30. és 32. p.), Hegedüs (7. p), Bagi (41. p), Jeremiás (84. p), illetve Nagy T. (70. p), Nagy A. (78.p)
 
 

Kapcsolódó hírek