Ugrás a tartalomhoz

Újabb győztes rangadó (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

PLER Budapest – Mezőkövesdi KC
28-30 (12-15)


Rendkívül fontos győzelmet aratott a Mezőkövesdi KC felnőtt csapata a bajnokság hétvégi játéknapján. Kézilabdázóink a PLER Budapest vendégeként gyarapították tovább az eddig megszerzett pontjaik számát.

Az NB I-es kézilabda bajnokság 22. mérkőzését játszották le az alapszakaszban Skaliczki László tanítványai. A találkozót együttesünk várhatta kedvezőbb helyzetből, miután Dobóék 9 egységgel, míg a sereghajtó fővárosiak 5 ponttal a tarsolyukban vágtak neki a rájátszás szempontjából kiemelten fontos bajnoki rangadónak. A két csapat őszi mérkőzésén Benisék remek játékkal 28-24-es győzelmet arattak, így a fővárosba elutazó szép számú kövesdi szurkolósereg az MKC jó formája mellett emiatt is bizakodva várta a február 22-én megrendezett összecsapást. A találkozó azért is nagy téttel bírt, mert kövesdi siker esetén biztossá válhatott, hogy az MKC nem sereghajtóként kezdheti meg az alsóházi rájátszás küzdelmeit, mivel a PLER vereség esetén már matematikailag sem érhette utol Trivkovicsékat.

A csapatok a nagy tétnek megfelelően az első perctől kezdve óriási erőket mozgósítottak a két pont megszerzésének érdekében. A találkozó elején együtt haladtak a felek, de folyamatosan Dukicsék voltak kedvezőbb helyzetben. Kézilabdázóink a játékrész derekán a stabil védekezés mellett támadásban is meggyőző teljesítményt nyújtottak, így a 18. percben 11-6-ra vezettek. Ezután a hazai alakulat szívós munkával közelebb araszolt együttesünkhöz, de Szepesiék három gólt meg tudtak őrizni az előnyükből a szünetig.


Izgalmas végjáték

Fordulás után először Benis és Dobó iratkozott fel a góllövők közé, így a Skaliczki tanítványok újra ötgólos fórral sáfárkodhattak. A házigazdák ekkor nyitott védekezésre váltottak és két rutinos játékos, Mikita, valamint Rév vezérletével ismét talpra álltak. Együttesünk támadójátékába sok hiba csúszott ebben a periódusban és a PLER egyre közelebb araszolt csapatunkhoz. A hazaiak negyedórával a mérkőzés vége előtt 21-20-ra felzárkóztak, így ismét teljesen nyílttá vált az összecsapás. Ezt követően a fővárosiak tudománya elfogyott, ugyanakkor az MKC sem tudott ellépni ellenfelétől, noha többször is esély kínálkozott a háromgólos előny megszerzésére. A feszült és rendkívül izgalmas hajrában a mérkőzésen összesen 11 gólig jutó Benis irányításával tartani tudta minimális előnyét együttesünk, így Dobóék végül kétgólos sikert értek el és rendkívül értékes pontokat gyűjtöttek az alsóházi rangadón.

Kézilabdázóink a Vác és a Győr legyőzése után ismét fontos találkozón diadalmaskodtak, melynek köszönhetően 11 ponttal várhatják majd az alsóházi rájátszás küzdelmeit. Az MKC két találkozóval az alapszakasz vége előtt a 11. helyen áll a tabellán.


Újabb horvát a csapatban

A találkozón bemutatkozott együttesünkben a 19 esztendős Matija Pavlovics. Az ifjú horvát játékos balátlövő poszton erősítheti csapatunkat és a horvát élvonalban szereplő Medvescsak Zagreb gárdájától érkezett. Pavlovics június 30-áig erősíti az MKC-t.


Élcsapatok ellen zárnak

Csapatunk két élcsapat ellen fogja zárni az alapszakaszt. Dobóék elsőként a 3. helyen álló Csurgót látják majd vendégül Mezőkövesden. A találkozó március 1-jén, szombaton 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban. Skaliczki László csapata a bajnokság első részének záró mérkőzését a listavezető Pick Szeged vendégeként játssza le március 8-án, szombaton 18 órakor.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

PLER Budapest – Mezőkövesdi KC 28–30 (12–15)
Lőrinci sportcsarnok, 300 néző. V: Bacs, Bán
PLER: Szabó T. – Vancsics, Marczinkó 3, Bakos Gy. 4, Muszavi 4, MIKITA  J. 6, Németh T. 2. Csere: Kránitz (kapus), RÉV 6 (4), Lókodi, Nagy B.,  Bohács 3, Oláh T. Vezetőedző: Hutvágner István
MEZőKÖVESD: Kiss O. – BENIS 11 (4), Grünfelder, DUKICS 5, Trivkovics 3,  Dobó 3, Szepesi 4. Csere: KOVÁCS J. (kapus), Csuzics 2, Radnics 1,  Kurbely 1, Pavlovics, Molnár F. Vezetőedző: Skaliczki László
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 4/4

Kapcsolódó hírek