Ugrás a tartalomhoz

Kormányzati támogatásból újul meg a Lövői út (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

100 millió forintos beruházás kezdődik Mezőkövesd egyik legforgalmasabb és legterheltebb útján. A teherautók, kamionok és más nagy súlyú járművek miatt túlzottan elhasználódott, kátyús út felújítása már régóta megoldásra várt. A Kormány döntésének köszönhetően az ipari területet és az autópályát összekötő Lövői, illetve Széchenyi út kap új burkolatot.

A Kormány egyéni támogatás keretében több település számára, köztük Mezőkövesdnek biztosított pluszforrást útfelújításokra. A matyó főváros 100 millió forint támogatásáról szóló tanúsítványt Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára adta át dr. Fekete Zoltánnak, Mezőkövesd polgármesterének az érintett útszakasz mellett megtartott sajtótájékoztató keretében, március 10-én délelőtt.
„Hazánkban a bekötőutak, mellékutak nagyon rossz állapotúak. Hiába vannak autópályáink, ha a kistelepüléseken rosszak az utak, és azok használhatatlansága miatt az emberek nehezen tudnak eljutni a munkahelyeikre. Az a kormányzati döntés, amely forrásokat biztosít az útfelújításokra, egész Dél-Borsodot is érinti, köztük Mezőkövesdet is. Örülök, hogy sikerült 100 millió forintot biztosítani a település számára, amely révén egy újabb fejlesztést tud megvalósítani. Remélem, hogy a mezőkövesdiek balesetmentesen tudják majd használni a megújult útszakaszt” – mondta el Tállai András.
Az összegből a Lukoil kúttól egészen a Mátyás király útig terjedő útszakasz, azaz a Lövői és Széchenyi út felújítása valósul meg. A beruházás kapcsán az önkormányzat az úthoz kapcsolódó területeket is rendbe teszi.
„Nagyon örülünk neki, hogy újabb nagy beruházás kezdődhet településünkön a Kormány támogatásából. Az útfelújítás mellett az érintett útszakaszon található buszmegállókat, a parkolókat, a Kavicsos-tó és a Stadion bejárata közötti parkolókat, valamint az iparterületre bevezető Asztalos út Lövői úti csatlakozásának burkolatát is felújítjuk. Ezekhez a munkákhoz az Önkormányzat biztosítani fogja az önerőt, amely hozzávetőlegesen 15-20 millió forint lesz” – emelte ki dr. Fekete Zoltán polgármester.
A munkát pár nap múlva el is kezdik, hiszen a tervek a rendelkezésre állnak, a pénz, a forrás biztosított és az időjárás is kedvező, így előreláthatólag heteken belül végeznek is az érintett útszakasz aszfaltozásával.

Kapcsolódó hírek