Ugrás a tartalomhoz

Megújuló épület, bővülő eszközpark és ellátási formák (videóval)

Mezőkövesd hírei

Mintegy 700 millió forintból újulhat meg a Mezőkövesdi Városi Rendelőintézet. Városunk Rendelőintézetének ellátási területéhez mintegy 45-46 ezer ember tartozik. A nagy igénybevételnek kitett épület felújítása már régóta váratott magára. Évekkel ezelőtt döntött úgy a képviselő-testület, hogy  felújítására pályázatot nyújt be.

„A 2012 decemberében benyújtott pályázat nyert és így 2013 májusában aláírhattuk a támogatási szerződést, amely értelmében több mint 594 millió forintot nyertünk a rendelőintézet felújítására. Ez egy 100%-ban támogatott pályázat volt, azonban az önkormányzat plusz forrást is biztosít, mert olyan dolgokat is meg szeretnénk valósítani, amelyet a pályázat nem tartalmaz. Ezzel együttvéve a beruházás összértéke eléri a mintegy 700 millió forintot” – mondta el dr. Fekete Zoltán polgármester.
A projekt keretében 14 nagy értékű géppel bővül az intézmény, amelynek értéke több mint 150 millió forint. „A legnagyobb eszköz a laborautomata. Lesz két nagy értékű ultrahang, amelyből az egyik a nőgyógyászatra kerül, a másik pedig az általános ultrahang helyiségbe, amelyet több szakellátásban is használnak majd. Új eszköz még a gasztroenterológiai vizsgálótorony. A projekt keretében olyan nappali ellátási formák is lesznek majd a rendelőintézetben, amelyek eddig csak kórházban végezhető ellátások voltak. Ilyen például, ha valakinek agyi, agy-végtagi érszűkülete, vagy reumatológiai panasza van, akkor  az ezzel kapcsolatos kezelést is megkaphatja nálunk. Azzal is bővül az ellátási palettánk, hogy a kezeléseket igénybe vevő betegek, számára biztosítani tudjuk az otthoni utóápolást” – emelte ki dr. Tóth József, a Városi Rendelőintézet orvos-igazgatója. Mindemellett megtörténik az épület homlokzatának felújítása, hőszigetelése és kicserélik a nyílászárókat. Nem tartalmazza a pályázat, de az Önkormányzat saját forrásból a jelenlegi lapos tetőre új magas tetőt építtet. Az így kialakult padlástéren irodákat, tárgyalót, vizes helyiségeket létesítenek. A földszinten öltözőket, baba-mama pelenkázót alakítanak ki. Felújítják az épületgépészeti és villamos hálózatot is. A projekt lezárása után új helyre költözik a József Attila úti és a rendelőintézetben található háziorvosi rendelők.
„Mezőkövesden az egészségügyi ellátás minőségi változása megkezdődött. Ez egy év múlva mindenki számára nyilvánvalóvá válik. Ez a projekt és az egri Markhot Ferenc Kórház által nyert, a mezőkövesdi belgyógyászati osztályt is érintő pályázat révén ebben az évben mintegy 800 millió forintnyi egészségügyi fejlesztés valósul meg városunkban. A mezőkövesdi egészségügy örvendetes változás, fejlődés előtt áll” – mondta el Tállai András önkormányzati államtitkár, országgyűlési képviselő.
Várhatóan idén április végén megkezdődhet a kivitelező közbeszerzési eljárás keretében történő kiválasztása, amelyet követően kora nyáron elkezdődhet a tényleges munka és mintegy egy éven belül be is fejeződhet.



A látványtervet Moroncsik József építész készítette

Kapcsolódó hírek