Ugrás a tartalomhoz

Küzdelmes meccsen nyert az MKC (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – ETO-SZESE Győr 38-36 (18-22)

Nagyon fontos bajnoki találkozón diadalmaskodott városunk felnőtt csapata. Kézilabdázóink a sereghajtó Rába-parti gárdát fektették két vállra a gólzáporos összecsapáson.

Benisék az NB I-es kézilabda bajnokság 6. mérkőzését a Mezőkövesden is megfordult Rosta Miklós vezette zöld-fehérekkel játszották le április 27-én. Csapatunk a bennmaradás szempontjából szinte reménytelen helyzetben lévő látogatók ellen nem mehetett biztosra, ugyanis Halászék közvetlenül a kövesdi fellépés előtt 41-34-re lelépték a Cegléd együttesét.


Győri szárnyalás

A találkozó elején együtt haladt a két csapat, viszont a dunántúliak 3-2-es hazai vezetés után zsinórban négy gólt lőttek, így a 8. percben 6-3-ra megléptek. A mérkőzés képe ezután sem változott, az MKC görcsösen és szokatlanul sok hibával játszott, ezért kézilabdázóink hosszú ideig nem tudták befogni a vendégeket. Skaliczki László gárdája elsősorban védekezésben követett el bántóan sok technikai hibát, amit a lendületesen és pontosan kézilabdázó győriek kíméletlenül kihasználtak. A játékrész derekán még nehezebb helyzetbe kerültek Dobóék, ugyanis a szárnyaló győriek a 17. minutumban 14-9-re, míg öt perccel a játékrész vége előtt Mota átlövésből szerzett gólja után már 20-13-ra vezettek. Kézilabdázóink a hajrában egy kicsit összekapták magukat és Trivkovics, valamint Radnic villanásainak köszönhetően három találatot ledolgoztak a tetemes hátrányból. Csapatunk az 5-2-es sorozatnak köszönhetően látótávolságon belülre „tornázta” magát a félidő végére.


Küzdelmes és izgalmas hajrá

Fordulás után alaposan bekezdtek Dobóék, akik egy 3-0-ás rohammal nyitottak a szünet után, így a két csapat közötti távolság mindössze egyetlen gólra olvadt. A látogatók azonban nem roppantak össze és a folytatásban tartották 1-2 gólos előnyüket. A zöld-fehérek előnye egészen a 43. percig kitartott, ekkor azonban egy pazar akció végén Trivkovics lőtt gólt beállóból, így hosszú idő után ismét döntetlenre álltak a csapatok (27-27). Ezután egy közel négyperces gólcsend következett, amit a kiváló formába lendülő Cuzic találata zárt le és innen már nem volt megállás, az MKC a folytatásban nem adta ki kezéből az előnyt. A vezetés megszerzése mellett a győri védelem egyik oszlopa, Pesic gyűjtötte be a 3. kétpercesét, ezért számára véget ért az összecsapás a 46. percben. Az utolsó pillanatig óriási akarattal küzdő győriek három perccel a meccs vége előtt még 35-34-re feljöttek, de csapatunk jobban bírta a nagy feszültséggel és sorozatos kiállításokkal tarkított hajrát. Együttesünk játékosai közül az összecsapáson Dobó, Cuzic és Radnic összesen 26 gólt termelt, többek között ennek köszönhetően végül két gólos hazai sikerrel ért véget a mérkőzés.


Egy lépésre a céltól


Csapatunk a győzelem megszerzésével újabb fontos lépést tett a bennmaradás felé. Benisék a sikernek köszönhetően jelenleg a 8. helyen állnak a tabellán 18 ponttal a 22 pontos Orosháza mögött. A 16 egységgel álló Cegléd, a 15 pontos PLER, valamint a kieső pozíciókat betöltő 13 pontos Vác és 8 egységet szerző Győr az élen álló kettőstől egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Csapatunk előnye tehát öt pont a jobbik kieső helyen álló Váccal szemben, így Grünfelderék jó helyzetből várhatják a hátralévő találkozókat.


Ceglédi „kirándulás”

Skaliczki László tanítványai néhány napos szünet után ismét parkettre lépnek. Szepesiék legközelebb Cegléden vendégeskednek május 2-án. A bajnoki mérkőzés pénteken 18 órakor kezdődik a Pest megyei városban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC – ETO-SZESE Győr 38–36 (18–22)
Mezőkövesd, 600 néző. V: Bacs, Bán
MKC: KOVÁCS J. – Benis 3 (1), Dukics 3, CSUZICS 9 (4), Trivkovics 3, DOBÓ 10, Szepesi 3. Csere: KISS O. (kapus), Grünfelder, Bakos, Molnár F., Pavlovics, Kovács P., RADNICS 7. Vezetőedző: Skaliczki László
Győr: LORGER – GEBHARDT 7 (1), Szabó A., Pesics, Simon 4, Mota 7 (3), Gál 2 (1). Csere: Somogyi (kapus), Gubó, Terenyi 2, Kalmár, Hernandez 1, Németh 3, HALÁSZ 8, Tóth E. Vezetőedző: Horváth Lajos
Kiállítások: 14, ill. 20 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 6/5
Kizárás: Pesics (három kétperces)

Kapcsolódó hírek