Ugrás a tartalomhoz

Apró lépésekkel előre

Mezőkövesd hírei

Lassabb tempóban, de újul a Közösségi Ház és a Szent László tér. 

A néhány héttel korábbi beszámolónk óta a beruházáson dolgozó stáb főként a fellépő problémák megoldásával foglalkoztak. Az erre vonatkozó tervek készen vannak, az Önkormányzat, a kivitelező várja a közreműködő szervezet jóváhagyását, hogy a problémák megoldására vonatkozó terveket megvalósítsák. 

A Közösségi Ház belső bontási munkálatai befejeződtek, illetve megkezdték a nyílászárók cseréjét. A tető gerenda szerkezetének építése is folyamatban van. A téren pedig a burkolási, illetve kábelfektetési munkák zajlanak. 
Előreláthatólag a problémák miatt nem lesz csúszás a beruházás kivitelezésében és határidőre elkészülnek a Közösségi Ház és a Szent László tér rekonstrukciójával. 

Kapcsolódó hírek