Ugrás a tartalomhoz

Szociális szolgáltatások (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A Mezőkövesdi Kistérségi Szociális- és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről hallgathattak meg tájékoztatót az Idősügyi Tanács résztvevői. A szervezet legutóbbi ülését április 24-én rendezték meg a Polgármesteri Hivatalban.

Az eseményen elsőként Csirmazné Cservenyák Ilona, az Idősügyi Tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Zsák Terézia, a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális- és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője mutatta be a szervezetet és ismertette a működését. Zsák Terézia elmondta, a szolgálat összetett feladatokat lát el, melyek közé tartozik egyebek mellett az idősek klubjának szervezése, a családsegítő szolgálat és a házi segítségnyújtás. A szervezet vezetője hangsúlyozta, hogy a nappali ellátást biztosító szolgáltatások mellett az Idősek Gondozóháza, valamint az Idősek Otthona bentlakásos formában működik, továbbá ismertette a közösségi pszichiátria szolgáltatás igénybevételének lehetőségét.

Ezt követően Kovács Mária, a mezőkövesdi Honvédelmi és Rendvédelmi Szervek Nyugdíjas Klubjának vezetője tájékoztatta a jelenlévőket a szervezet működéséről és feladatairól. A klubvezető elsőként ismertette az elmúlt esztendő legfontosabb eseményeit. Elmondta, a klub tagjai rendszeresen részt vesznek a városi rendezvényeken, továbbá egész évben gondozzák Csicseri Orosz Károlynak, városunk első rendőrkapitányának a sírját. A nyugdíjas klub évente több közös összejövetelt, valamint kirándulást is szervez. A tervek szerint idén Szarvasra látogatnak el. Kovács Mária megköszönte az önkormányzat segítségét, ugyanis az önkormányzat évente egy alkalommal minden nyugdíjas szervezet számára térítésmentesen bocsájtja rendelkezésre a buszát.
Az Idősügyi Tanács ülésének utolsó napirendi pontjában a résztvevők indítványait , valamint javaslatait beszélték és vitatták meg a szervezet tagjai.

A Mezőkövesdi Kistérségi Szociális- és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről hallgathattak meg tájékoztatót az Idősügyi Tanács résztvevői. A szervezet legutóbbi ülését április 24-én rendezték meg a Polgármesteri Hivatalban.

Az eseményen elsőként Csirmazné Cservenyák Ilona, az Idősügyi Tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Zsák Terézia, a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális- és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője mutatta be a szervezetet és ismertette a működését. Zsák Terézia elmondta, a szervezet összetett feladatokat lát el, melyek közé tartozik a családsegítő szolgálat, melyet az idősek is igénybe vehetnek. Elmondta a szolgálat munkatársai szakmai segítséget nyújtanak az érdeklődőknek továbbá egyre gyakrabban keresik fel őket különböző jótékony felajánlásokkal, amit a jövőben is örömmel várnak. A házi segítségnyújtásról elmondta, hogy a szolgáltatást napi 4 órában lehet kérni, azonban akinek hosszabb időre van szüksége, azoknak bentlakásos lehetőséget javasolnak. Több szolgáltató közül választhatnak, de egyidejűleg csak egy szolgáltatótól lehet szolgáltatást kérni. Az Idősek Klubja egy olyan nappali ellátási forma, melynek keretében az idősek klubfoglalkozásokon vehetnek részt, továbbá közös programokat és kirándulásokat is szervezhetnek. Az állandó programok között szerepel a szentkúti Idősek búcsúja, ahová minden esztendőben ellátogatnak a klub tagjai.
Az Idősek Gondozóháza egy olyan bentlakásos ellátási forma, amelyet egy évig vehetnek igénybe az idősek, de igény esetén egy évvel meghosszabbítható ezaz időtartam. A Gondozóház átmenetet biztosít az Idősek otthonába történő elhelyezkedés előtt.
Az Idősek Otthona pedig végleges elhelyezést biztosít lehet az idősek számára

Kapcsolódó hírek