Ugrás a tartalomhoz

Kikapott az MKC

Mezőkövesd hírei

Ceglédi KKSE–Mezőkövesdi KC
28–27 (16–13)


Küzdelmes mérkőzésen egy gólos vereséget szenvedett városunk felnőtt csapata a bajnokság hétvégi játéknapján. Együttesünk a Cegléd vendégeként maradt pont nélkül.

Csapatunk az NB I-es kézilabda bajnokság alsóházi rájátszásának 7. összecsapását játszotta le május 2-án. Benisék a rájátszás nyitófordulójában 27-22-es győzelmet arattak a Pest megyei gárda ellen és ezúttal is a pontszerzés reményében vetették magukat küzdelembe, mellyel kézilabdázóink újabb komoly lépést tehettek volna a bennmaradás felé.


Fokozatosan lendültek játékba

A találkozó elején az öltözőben ragadtak Dobóék, ugyanis a hazaiak a 4. percben már 4-1-re vezettek. A rossz kezdés hosszú időre meghatározta a mérkőzés menetét, mivel Perisicsék tartották az előnyüket Szepesiékkel szemben. A vendéglátók ezután is összeszedetten és lendületesen játszottak, így a 11. percben 8-4-re vezettek. A játék képe a következő tíz minutumban sem változott, ennek eredményeként hét perccel a félidő zárása előtt 12-8 állt az eredményjelzőn. Együttesünk a játékrész hajrájában védekezésben és támadásban is elkapta a fonalat és egy 5-2-es sorozatnak köszönhetően egyetlen gólra faragta hátrányát a házigazdákkal szemben. Ezzel együtt Hódiék három gólos előnnyel vonulhattak pihenőre, miután az utolsó két percet 2-0-val abszolválták.


Hektikus félidő

A második félidőben az MKC kezdett jobban és csapatunk alig három perc alatt 17-16-ra felzárkózott, így ismét teljesen nyílt lett az összecsapás. Ezt követően viszont megtört kézilabdázóink lendülete és 13 perc alatt mindössze három kövesdi találat született, miközben a ceglédiek hatszor is mattolták együttesünk védelmét, emiatt Bíróék a félidő közepén 23-19-re vezettek. Dobóék azonban egy pillanatig sem adták fel a mérkőzést és a folytatásban ismét megrázták magukat, így alig néhány perc leforgása alatt eltüntették a két csapat között lévő jelentős különbséget. Az MKC 5-1-es periódusa után a felek 24-24-ről vágtak neki az utolsó hat percnek. A kiélezett végjátékból viszont a ceglédiek jöttek ki jobban, akik végül egyetlen találattal megnyerték a találkozót és otthon tartották az értékes bajnoki pontokat.

Benisék a vereség ellenére őrzik 9. helyüket a tabellán 18 ponttal, a 23 pontos Orosháza mögött és az együttesünkhöz hasonlóan 18 egységet gyűjtő Cegléd előtt. A PLER 16, míg a már kieső helyen tanyázó Vác 15 ponttal áll a tabellán. A Győr 8 ponttal zárja a mezőnyt és a Váctól elszenvedett hétvégi veresége után minden bizonnyal búcsúzik az első osztálytól. Az Orosháza és az MKC 7-7, míg a mezőny többi tagja 6 összecsapást játszott le a rájátszásból.


Kiemelt rangadó

Az MKC legközelebb egy kiemelten fontos találkozót játszik le a bennmaradásért folytatott küzdelemben, miután a Vác látogat Mezőkövesdre. Csapatunk győzelem esetén egyetlen lépésre kerülhet az első osztályú tagságának meghosszabbításától. A Mezőkövesdi KC – Váci KSE összecsapás május 10-én, szombaton 18 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Ceglédi KKSE–Mezőkövesdi KC 28–27 (16–13)
Cegléd, 450 néző. Vezette: Dobrovits, dr. Tájok
CEGLÉD: BőSZ – Endrédi, Perisics 4 (1), Tóth N. 2, Bíró 6 (4), TAKÁCS B. 8, Lászlai 1. Csere: Antal 1, Lepsényi 1, Vujovics 1, Hódi 1, Varga P. 2, Benke 1, Dengi. Edző: Kökény István
MEZőKÖVESD: Kovács J. – Benis 1, RADNIC 6, Trivkovics 2, Dobó 3, Grünfelder. Szepesi 3.Csere: Dukic 1, Pavlovics 1, Molnár F. 4 (3), BAKOS Á. 6. Edző: Skaliczki László

Kiállítások: 14, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 5/3


Az alsóház állása:

 

 

7. Orosházi FKSE 17 10 3 4 430–412 +18 23

 

 

8. Mezőkövesdi KC 17 8 2 7 440–456 –16 18

 

 

9. Ceglédi KKSE 16 9 – 7 429–420 +9 18

 

 

10. PLER Budapest 16 7 2 7 432–433 –1 16

 

 

11. Váci KSE 16 7 1 8 414–393 +21 15

 

12. SZESE Győr 16 4 – 12 418–449 –31  8

Kapcsolódó hírek