Ugrás a tartalomhoz

A magyar nyelv szeretetéről és szépségéről (videóval)

Mezőkövesd hírei

A magyar nyelv szeretetéről és szépségéről beszélt dr. Gyárfás Ágnes bölcsész tanár. A magával ragadó előadást április 24-én hallgathatták meg az érdeklődők a Közösségi Házban.

A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. szervezésében a Magyar Nyelv Hete alkalmából dr. Gyárfás Ágnes bölcsész tanárt hívták meg városunkba, hogy a magyar nyelv szépségéről, egyediségéről beszéljen a közönségnek. Az esemény elején dr. Fekete Zoltán polgármester mondott köszöntőt, aki kiemelte, hogy páratlan nyelv a magyar, hiszen míg más nyelveknek egy, vagy két szavuk van egy történésre, addig a magyarban számtalanul ki lehet fejezni egy dolgot. A köszöntő gondolatok után Malatinszky Károly önkormányzati képviselő mondott beszédet, mutatta be az előadót, dr. Gyárfás Ágnest. A bölcsész tanár számos fontos és érdekes információt osztott meg a közönséggel a magyar nyelvről. Érdekfeszítő, tömör előadásából megismerhette a hallgatóság nyelvünk különlegességeit, azt, hogy miért egyedi és szép az anyanyelvünk. Kiemelte, hogy a magyar ragozó nyelv, amit mi egy szóval kifejezünk, az angol, a német sokkal több szóval fejezi ki. Példának hozta a madárlátta kenyeret, amely nálunk két szó, azonban a német pedig 5-6 szóval mondja el ugyanezt. 
Dr. Gyárfás Ágnes teljes előadását május 3-án kulturális közvetítés című műsorunkban tekinthetik majd meg.

Kapcsolódó hírek