Ugrás a tartalomhoz

Karikatúra kiállítás a Rózsában

Mezőkövesd hírei

Dluhopolszky László karikatúraművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Rózsa Étteremben május 14-én.

A Rózsa Étterem és Panzió gyakran ad helyet kulturális eseményeknek, kiállításoknak. Ez alkalommal a karikatúrák vették birtokba a vendéglátóhely külön helyiségét, ahol most pár hétig Dluhopolszky László karikatúraművész munkái lógnak a falakon.
A megnyitón Murányi Norbert kurátor köszöntötte a megjelenteket, és beszélgetett az alkotóval, a kiállítóval. A tárlatot Pálfy István Putyu festőművész nyitotta meg.
Dluhopolszky László művészeti tanulmányait 1969-72-ben grafikai önképző körökben végezte, a Ferenczy rajzkörben Luzsicza Lajos irányításával foglalkozott a rajzzal, grafikával. Ezekben az években a Kossuth Nyomda cinkográfusaként dolgozott. Első rajzai 1969-ben jelentek meg, külföldön először 1972-ben, a Pardon c. nyugatnémet magazinban publikált, ettől az évtől kezdve vett részt nemzetközi karikatúrafesztiválokon. 1970-76 között művei a Magyar Ifjúság, Füles, Ifjúsági Magazin, Képes Sport hasábjain jelentek meg. 1976-80-ban a Rakéta Regényújság, 1980-90 között a Népszava karikaturistája volt, 1978-83 között párhuzamosan a Képes Sportnak is dolgozott. 1987-ben a Witty World c. amerikai karikatúra-szaklap tudósítója lett. 1989-ben a Szabad Száj képszerkesztője, 1990-92-ben a Ludas Matyi főszerkesztője, 1992-93-ban főszerkesztő-helyettese, 1993-94-ben művészeti szerkesztője volt. 1994-ben a Darázs című lapot szerkesztette. 1995-96-ban az Esti Hírlap külső munkatársaként dolgozott, 1997-től a Napi Magyarország közli rendszeresen rajzait.
Számos elismerésben is részesült az évek során. Ilyen volt 1987-ben a tokiói karikatúra rajzfesztivál Excellence díja, vagy az 1993-ban átvett Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj, illetve az 1999-ben neki odaítélt Szent László Akadémia különdíja.
A kiállításon bemutatott képek között van, ami az apple – mint márkát állít a karikatúra közepébe, vagy a rubik kockát, az internet elterjedését ábrázolja egy ferde tükrön keresztül.

Kapcsolódó hírek