Ugrás a tartalomhoz

Nedűk versenye (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Immár ötödik alkalommal szervezte meg a Pálinkamustrát és virágkiállítást a Matyó Kertbarát Klub. 

A Matyó Kertbarát Klub május 22-24 között megszervezte a szokásos tavaszi rendezvényét. Három napon át számos virágot, fűszernövényt, gyógyteát ismerhettek és vásárolhattak meg azok, akik ellátogattak a Közösségi Házban.
A virágok mellett idén is megtartották a pálinkamustrát és a pogácsasütő versenyt is, amelyet május 24-én délelőtt Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, térségünk országgyűlési képviselője nyitott meg. Az államtitkár beszédében kiemelte, hogy örül annak, hogy Mezőkövesden is évről évre megszervezik ezt a mustrát, ezzel lehetőséget teremtve a környéken, a térségben élők számára, hogy bemutathassák, megmérettessék a különböző gyümölcsökből készült italukat.
A pálinka kategóriában 88 mintát neveztek be, amelyeket országos bírálatokon gyakran résztvevő szakemberek bíráltak el. Arany minősítést 7 darab, ezüst minősítést 16 darab, bronz minősítést pedig 24 pálinka kapott. 41 nedű pedig elismerő oklevélben részesült. 2014 Év Matyó Pálinkája lett a miskolci Baráth Péter 2012-es évi Vad meggy pálinkája. Különdíjban részesült Kiss László Bükkbrányból, aki egy 2012-es Eperfahordóban érlelt törkölyt hozott el a versenyre.
A  versenyen részt vett pálinka fajták: Alma, birs, szilva, meggy, cseresznye, őszibarack, faeper, fekete szeder, kajszibarack, körte, borpárlat, törköly, szőlő, csipkebogyó, bodzavirág, sör-maláta-komló, ágyas kajszibarack, ágyas szilva.
A pogácsa kategóriában 13 nevezés érkezett be. Ezek közül az első helyezést érte el, így elnyerte a 2014 Év Matyó Pogácsája címet Gáspár Józsefné Tepertős Bori mama pogácsája. Második díjat kapott, egyben Különdíj címet vehetett át Csirmazné Cservenyák Ilona „ Ica rollója” pogácsája.
Harmadik díjat kapott Kiss Lajosné "Ropogós-Kiss Sajtos pogácsája, míg IV. díjat Molnár Gabriella "Részeges Szakácsnő pogácsája" nyerte. Mind a 4 helyezett, mezőkövesdi lakos. A zsűri öt Kiváló munka és négy Szép Érdemes munka minősítést adott. A zsűri elnöke Vasas Pál (Rozetta Kft. volt vezetője) volt.

Kapcsolódó hírek