Ugrás a tartalomhoz

Vereséggel zártak – Skaliczki marad a „kapitány” (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

ETO-SZESE Győr – Mezőkövesdi KC 28-21 (14-12)

A 10. helyen végzett városunk felnőtt csapata az NB I-es pontvadászatban. Együttesünk vereséggel fejezte be bajnoki szereplését a Győr vendégeként, de ettől függetlenül jövőre is a legjobbak között szerepelhet.

Az első osztályú pontvadászat alsóházi rájátszásának 10. fordulójában a sereghajtó Rába-parti egylethez látogattak Trivkovicsék május 24-én. A két csapat eddig lejátszott egymás elleni találkozói kivétel nélkül MKC győzelemmel zárultak, ennek ellenére nem várt könnyű 60 perc Dobóékra. Az alapszakaszban két egygólos (26-25 és 25-24), míg a rájátszásban kétgólos 38-36-os kövesdi siker született.
A mérkőzés látszott, hogy nem vár sétagalopp kézilabdázóinkra. Az agresszívan és lendületesen kezdő Rosta tanítványok 7 perc alatt 4-2-es előnyre tettek szert. Csapatunk ugyan három perc alatt ledolgozta a hátrányát, de ezután ismét a házigazdák kapták el a fonalat, így Halászék a játékrész felénél 7-5-re vezettek. Skaliczki László tanítványai ezután ismét magukra találtak és a 20. percben 8-8-ra módosították az eredményt. Benisék lendülete azonban gyorsan elfogyott, ennek eredményeként a hazaiak újra megléptek és kétgólos előnnyel vonulhattak a szünetre.


A győriek domináltak

A győriek villámrajtot vettek a szünet után és alig öt perc alatt megháromszorozták a fórjukat. Csapatunk védekezésben és támadásban is sok hibát vétett, így a 35. percben 18-12 állt az eredményjelzőn. A játék képe ezután sem változott, a bátran és nagy kedvvel kézilabdázó Motáék fokozatosan növelni tudták a különbséget, így 8 perccel a lefújás előtt 25-17-re vezettek. A vendéglátók a hajrában még egy lapáttal rátettek és az 56. perc közepén már 28-18-as fórban voltak. A záró percekben Tóth Balázs vezérletével három gólt faragott hátrányából az MKC, de csapatunknak ezen a napon nem volt esélye a pontszerzésre, így kézilabdázóink vereséggel zárták a bajnokságot.


Szoros küzdelem


Grünfelderék a vereség miatt végül a 10. helyen fejezték be a bajnokságot 21 ponttal. A 7. helyen az Orosháza végzett 27 egységgel a 22 pontos PLER és az MKC-hoz hasonlóan 21 pontot gyűjtő Cegléd előtt. A Vác 18, míg a Győr 11 ponttal végzett a tabella 11. és 12. pozíciójában.


Skaliczki László: újabb egy év

Az MKC vezetősége a Győr elleni találkozó előtt megegyezett Skaliczki László vezetőedzővel a közös folytatásról, így a rutinos szakember egy évvel meghosszabbította szerződését a klubbal. A szakvezető a döntés értelmében 2015. június 30-áig irányítja a felnőtt gárda szakmai munkáját. A játékoskeretben is történt már mozgás, ugyanis Benis Bence Orosházára igazolt, míg érkező oldalon Pálos Gábor az NBI/B-ben szereplő Egerből Mezőkövesdre teszi át a székhelyét. Információink szerint eldőlt, hogy Darkó Trivkovics, Szepesi István, Grünfelder Péter, Rudolf Cuzic és Tomislav Radnic is az MKC kötelékében marad a következő évben. A játékoskeret kialakításáról folyamatosan zajlanak a tárgyalások.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

ETO-SZESE Győr – Mezőkövesdi KC 28–21 (14–12)
Győr, 400 néző. Vezette: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki
Győr: LORGER – Gebhardt, Németh G. 1, Simon B. 1, Pesics 1, HALÁSZ 6, Gál K. 4 (1). Csere: Somogyi (k), Tóth E. 2, MOTA 5 (2), Szabó A. 3, Hernandez 1, TERENYI 4, Gubó, Sokoray, Kalmár. Edző: Rosta Miklós
Mezőkövesd: Kovács J. – Benis 1, DUKICS 6, Radnics 2, Trivkovics, Dobó 3, Szepesi 1. Csere: Grünfelder, Bakos 3, Pavlovics, Molnár F. 2 (1), TÓTH B. 3. Edző: Skaliczki László
Kiállítások: 20, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 1/1

 

 

Csapat

J.

Gy.

D.

V.

Dob.

Kap.

P.

7.

Orosházi FKSE LINAMAR

20

12

3

5

526

496

27

8.

PLER Budapest

20

10

2

8

544

543

22

9.

Ceglédi KKSE

20

10

1

9

544

542

21

10.

Mezőkövesdi KC

20

9

3

8

508

528

21

11.

Váci KSE

20

8

2

10

507

485

18

12.

SZESE Győr

20

5

1

14

526

561

11

Kapcsolódó hírek