Ugrás a tartalomhoz

Éves közgyűlés (videóval)

Küldöttgyűlést szervezett a Mezőkövesdi Víziközmű-társulat a Közösségi Házban május 26-án. Az eseményen egyebek mellett a 2013-as évi beszámolót és a 2014-es terveket vitatták meg a szervezet tagjai.

 Az éves közgyűlés első napirendi pontjában Vigh Henrik, a mezőkövesdi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda vezetője tájékoztatta a résztvevőket a szennyvízberuházás aktuális műszaki helyzetéről. Elsősorban a gerincvezeték lefektetése után zajló ingatlanbekötések állásáról, valamint az LTP szerződésekkel rendelkező, illetve nem rendelkező tulajdonosok rákötési lehetőségeiről hangoztak el információk.

Ezt követően a szervezet elmúlt éves beszámolóját hallgathatták meg a jelenlévők, melyből egyebek mellett az is kiderült, hogy állnak az ingatlantulajdonosok az LTP befizetésekkel. Az idei év egyik meghatározó eseménye, hogy a kivitelező hamarosan befejezi a csatornahálózattal kapcsolatos munkálatokat.
„A beruházás befejezését követően jelentős mértékben le fognak csökkenni a feladataink, ami a lakossági bejelentések mellett lényegében az LTP befizetések hiányzó részének beszedésére fog korlátozódni, illetve ha valakitől nem sikerül beszednünk, akkor azt a jegyző felé kell továbbítanunk.” – hangsúlyozta Vámos Zoltán, Mezőkövesdi Víziközmű-társulat elnöke.

HAT ÉV GARANCIA A lakosok kivitelezéssel kapcsolatos észrevételeit és panaszait a továbbiakban is orvosolni fogják, ugyanis a Hídépítő Zrt. több éves garanciát vállalt a beruházásra. Hat év garancia van a beruházásra, így a Hídépítő Zrt. a munkálatok befejezését követően keletkező hibákat is ki fogja javítani, amit az önkormányzat jelez a kivitelező felé.
A közgyűlés tagjai ezt követően az egyedi kérelmeket bírálták el, végül a jelenlévők javaslatait és észrevételeit vitatták meg.

Kapcsolódó hírek