Ugrás a tartalomhoz

Múzeumok Éjszakája (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Több ezren látogattak el városunk múzeumaiba a június 21-ei Múzeumok Éjszakáján. Ezen a napon este 6 után ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők a múzeumok, gyűjtemények anyagát.

Településünkön a Matyó Múzeum, a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum, a Takács István Gyűjtemény és a Kisjankó Bori Emlékház különböző programokkal várta az érdeklődőket.
A Városi Galériában 21 órától Különlegességek, ritkaságok Takács István életművéből című filmvetítéssel csalogatta a vendégeket. Emellett óránként Egy órában egy élet címmel tárlatvezetést is tartottak, amelyre sokan kíváncsiak voltak.
A Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeumban pedig 18 órakor kiállítás megnyitóra várta a látogatkat, ahol Torockó titkai címmel az erdélyi településsel, Torockóval és annak látnivalóival ismerkedhettek meg a jelenlévők. Ezt követően
Koppándi Botond, unitárius lelkész mutatta be a falut, a fényképen látható nevezetességeket. Majd dr. Fekete Zoltán polgármester osztotta meg személyes élményeit, gondolatait.
A kiállítás mellett Baranta harcművészeti bemutatót, gépindítást, fafaragással, kovácsbemutatót tekinthettek meg a gyűjteménybe ellátogatók, valamint tárlatvezetés mellett megnézhették a Múzeum gépparkját. 
A Matyó Múzeumban 18 órától a gyermekek zenés, táncos játékokat próbálhattak ki. 19 órától már a hölgyek, háziasszonyok sajátíthatták el a különböző gyúrt tészták elkészítését. Az este során különböző kártyajátékokat próbálhattak ki a vállalkozó kedvű vendégek, majd gyertyafényes múltidézés keretében rendhagyó módon tekinthették meg az állandó kiállítást.
A Kisjankó Bori Emlékházban pedig a látogatók kukoricát morzsolhattak, csuhé babát készíthettek.

Kapcsolódó hírek