Ugrás a tartalomhoz

Orvosi kitüntetés (videóval)

A hazipatika.com internetes portálon hagyományteremtő szándékkal hívták életre az  Év magánrendelője szavazást. A megméretésen három kategóriában több mint 200 egészségügyi magánintézményt értékeltek.

A díjakat a páciensek szavazatai mellett egy öttagú szakmai zsűri döntése alapján osztották ki. A közönségdíjakról a betegek dönthettek, akik hat szempont figyelembevételével voksolhattak. A kategóriában mintegy 4000 szavazat összesítése után hirdették ki a győzteseket.
Az egyéni praxisok között az egri dr. Somogyi Éva kardiológus főorvos magánrendelése végzett az első helyen, aki Mezőkövesden a Városi Rendelőintézetben, valamint Egerben hetente egy szakrendelést tart, emellett dolgozik a magánrendelésen. A szakember gyógyítás iránt tanúsított elhivatottsága mellett nagyon fontosnak tartja, hogy a betegek számára a lehető legjobb körülményeket és ellátást biztosítsa. A doktornő áldozatos és magas színvonalú munkáját a betegek is elismerték az internetes versenyen.

Kapcsolódó hírek