Ugrás a tartalomhoz

A néptáncosok ünnepe (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A matyó lakodalmas volt a központi témája az idei Matyóföldi Folklórfesztiválnak, amit augusztus 1-3. között rendeztek meg.

A háromnapos program első napján folk-rock zenekarok koncertjével várták az érdeklődőket a Táncpajtába. Az este nyitányaként a miskolci, az egyik országos tehetségkutatóban is szereplő Czemende zenekar szórakoztatta a közönséget, majd pedig a Cimbaliband lépett színpadra.
A fesztivál megnyitóját augusztus 2-án délelőtt tartották meg, ahol elsőként Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese méltatta beszédében a rendezvényt, a néptáncot. Ezt követően a megnyitóra ellátogatók elhelyezhették ujjlenyomataikat a Magyar Értékek Vándortérképén, így a matyók, a matyó hagyományok is szerepelnek majd ezen a térképen, amely hazánk méltán híres értékeinek állít emléket. Emellett a délelőtt során a fesztivál vendég tánccsoportjai is felléptek a Hadas városrészben.
A délután során pedig a mezőkövesdi, tardi, szentistváni asszonyok, illetve más szakkörök tagjai idézték fel a kitanyázás, öltögetés szokásait.

A szombat estét  a matyó gála zárta, ahol a Matyó Népművészeti Egyesület csoportjai, az Eszterlánc gyermek táncegyüttes, a Kujtorgó, a Matyó Néptáncegyüttes, a Matyó Népi Együttes, valamint a nemrégen megalakult új hagyományőrző csoport is bemutatkozott. Az este vendégfellépője pedig a gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes volt. A táncosok műsora után pedig már a vendégek táncolhattak, akiknek a talpalávalót a „Páva-díjas” Parapács zenekar húzta. Az este során a Közösségi Ház előtt pedig a Veszelka Kommandó adott koncertet, amelynek szintén nagy sikere volt.
Vasárnap délelőtt a házigazda matyó néptánc csoportok mellett a kanadai, gyöngyösi, egri, hajdúböszörményi, fertőhomoki, ózdi táncosok a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben adtak ízelítőt műsoraikból. A Hadas városrészben pedig lakodalmi készülődéssel várták az érdeklődőket, ahol egyebek mellett vőfélypálcát, csigatésztát, menyasszonyi koszorút készíthettek, jegykendőt hímezhettek az érdeklődők. Volt még menyasszony öltöztetés, lakodalmi sütemények versenye, jegyespárok népviseleti bemutatója, vőfély vetélkedő is.
18 órától lakodalmi menet vonult végig városunk főutcáján, amelyet a vőfélyek vezettek. A menetben vonult a matyó menyasszony, vőlegény, és a násznép is. A menetet a kelengyét szállító lovas kocsi zárta. A menet érdekessége, hogy a vőfélyek után a Mezőkövesdi Fúvószenekar játszotta a matyó lakodalmas zenét.
A fesztivál zárásaként tartották meg a Matyó lakodalmast és fesztivál gálát a Kavicsos-tó és szabadidőparkban, ahol elsőként dr. Fekete Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket. A mezőkövesdi, tardi, szentistváni pávakörök, a Matyó Népi Együttes után az Eszterlánc gyermek néptáncegyüttes lépett fel. Ezt követően pedig a vendég fellépők, többek között a kanadai, az ózdi, a fertőhomoki, a gyöngyösi, a hajdúböszörményi együttesek szórakoztatták a közönséget. Az este zárásaként a Matyó Néptáncegyüttes táncolta el a matyó lakodalmast, bemutatták, hogyan is zajlott régen ez az ünnep. Ebben a produkcióban minden mezőkövesdi tánccsapat részt vett, amely végén a közönséget is megtáncoltatták.

Kapcsolódó hírek