Ugrás a tartalomhoz

Rendkívüli ülést tartottak (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A Zsóry fürdő újabb fejlesztéséről,  tanuszoda építéséről, illetve a piaccsarnok lefedéséről, Living Road rendszer kiépítéséről döntött városunk képviselő-testülete augusztus 5-ei rendkívüli ülésén.

Az ülés első napirendje pontjaként a város településrendezési eszközeit módosították, majd arról döntöttek a képviselők, hogy a Zsóry Camping 7174/36 és a 7174/37. helyrajzi számú ingatlanának, valamint a Fülemüle úti 7174/28 helyrajzi számú ingatlan hasznosítására pályázatot ír ki, amelyekre legkésőbb augusztus 21-én 16 óráig lehet jelentkezni.
A következő témaként a Zsóry fürdő fejlesztéséről szóló napirendet tárgyalták meg. A Mezőkövesdi Városgazdálkodási Zrt. 2014-ben 100 millió forint bérleti díjat fizet meg az Önkormányzatnak. A testület most meghozott döntése értelmében ennek az összegnek egy részét, 20 millió forintot a fürdő fejlesztésére fordítanak majd. Ennek keretében felújítják majd a gyógyászati épület melletti külső medence burkolatát, egyedi, extrém élményelemeket helyeznek el, valamint a medence árnyékolását is megvalósítják.
A városatyák a tanuszoda tervezőjét is kiválasztották keddi ülésükön. A település régi vágya, hogy a város területén létesülhessen egy, a gyerekek, tanulók által használható tanuszoda. Az előkészületek, különböző tanulmányok értékelése után a tanuszoda körülbelül 289 millió forintból épülhet meg a Bayer Róbert Kollégium melletti területen. A beruházás keretében egy úszó- és egy tanmedence, valamint kiszolgáló helyiségeik épülhetnek meg. Az uszoda mintegy 2500 diák úszástanulását biztosítaná. A létesítmény tervdokumentációját, amely 
a TAO program által nyújtott lehetősség igénybe vételéhez elengedhetetlen, vagy más forrásraa meghozott döntés értelmében a Sáth és Társa Kft végzi 2 667 000 forint díj ellenében.
A képviselő-testület ülésén napirenden szerepelt a piaccsarnok lefedését végző kivitelező cég kiválasztása is. A 2012-ben átadott piaccsarnok elmúlt 2 éves üzemeltetési tapasztalatok alapján körvonalazódott ki annak lefedésének igénye. A kiviteli tervek 2014 júniusában elkészültek, és ezt követően az Önkormányzat és az üzemeltetést végző Mezőkövesdi Városgazdálkodási Zrt. közbeszerzési eljárást indított el a munkát végző cég kiválasztására. Ennek eredményeként a munkát a Szilvási Építő Kft. végzi majd el. A beruházás becsült értéke nettó 37 millió forint. A védőtető építése során elkészítik a vasbeton szerkezetet, 208 m2 felületen elkészítik a csapadékvíz szigetelését, 4x4 darab árnyékolót is beépítenek, valamint 10 darab kiegészítő nyílószárnyat is felszerelnek. A tetőszerkezet 176 m2-en üvegezve lesz, 66 m2 területen fóliát ragasztanak, 500 fm elektromos kábelt, 24 darab lámpatestet, villámhárítót, 48 fm csapadékvíz elvezető csatornát helyeznek el.
A képviselő-testület a nyílt ülés zárásaként tárgyalta a Living Road rendszer kiépítését, amelyet a városatyák egyöntetűen megszavaztak. Az Önkormányzat a lakosság biztonságának növelése érdekében szorgalmazta a Living Road balesetmegelőző, életmentő, csúszásgátló rendszer kiépítését a Gimnázium és a Matyóföld áruház előtt. A balesetek helyszínei túlnyomó részt a kereszteződésekben, gyalogosátkelők megközelítésnél és az éles kanyarokban jelentkeznek. Ennek okai a sebesség helytelen megválasztása, a reakcióidő vesztés, a környezeti viszontagságok és az ezekből adódó féktávolság megnövekedése. A Living Road egy magas súrlódású útburkolati segédeszköz, ami bizonyítottan csökkenti a féktávolságot. A telepített Living Road rendszer 5-6 mm vastagságú felületet képez a már meglévő aszfalt burkolaton. A felület a normál aszfaltozáshoz képest 50%-al csökkenti a fékutat, s élénk bordó színe miatt növeli a láthatóságot is. Az érdes felület hanghatása szintén figyelemfelhívó. Az országban már telepített Living Road rendszerek közelében radikálisan lecsökkent közlekedési balesetek száma. A rendszer kiépítésének összköltsége 4.160.000 Ft + ÁFA. A testület döntése alapján a rendszert két helyszínen telepítik, és a tervek szerint augusztus végére, a tanév kezdetére el is készül.

Kapcsolódó hírek