Ugrás a tartalomhoz

Bronzot hoztak

Mezőkövesd hírei

Harmadik helyen végzett a Mezőkövesdi KC felnőtt együttese a II. König Kupán. Kézilabdázóink veretlenül fejezték be szereplésüket a Balmazújvárosban megrendezett megméretésen.

Hat csapat részvételével bonyolították le a nemzetközi felkészülési tornát, ugyanis a házigazda Balmazújváros, valamint az MKC mellett a cseh Zubri, a román Torda, továbbá az Eger és a Nyíregyháza vett részt augusztus 14-e és 16-a között.
Kézilabdázóink elsőként a Nyíregyháza együttesével találkoztak. Az összecsapáson szinte végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a 60 perc alatt egyik fél sem tudott jelentős előnyre szert tenni. Kézilabdázóink tompán játszottak és nem tudták megtartani a kétgólos félidei előnyüket a masszív szabolcsi gárda ellen, így 27-27-es döntetlennel zárult a találkozó. Skaliczki László gárdájában Lókodi ötször volt eredménye, míg Pálos, Nakhajenka és Dzono egyaránt négy gólig jutott.


Megismételt eredmény

A torna második napján a cseh Zubri-val meccseltek Grünfelderék. Az összecsapás nagyon hasonlóan alakult a nyíregyházi találkozóhoz, annyi különbséggel, hogy az első 30 perc után a Zubri gárdája vezetett két találattal. A folytatásban elsősorban támadásban feljavult az MKC és ledolgozta a hátrányát, de a győzelmet nem sikerült kicsikarni, így első mérkőzéshez hasonlóan ez a 60 perc is 27-27-es döntetlennel ért véget.
Trivkovicsék a két pont megszerzésével a trió második helyén végeztek és a bronzéremért harcolhattak a megméretés záró napján. Az első két mérkőzéssel ellentétben nagyszerűen kezdtek Szepesiék az Eger ellen, ugyanis kézilabdázóink egy 6-0-ás rohammal indították a találkozót. A kiváló kezdés teljes egészében meghatározta az összecsapás menetét, mivel a Heves megyei gárda egyszer sem tudott négy gólnál közelebb férkőzni az MKC-hoz. Csapatunk főleg az első játékrészben ötletesen, lendületesen és pontosan játszott, így a szünetben már 17-10 állt az eredményjelzőn. Az egriek a folytatásban sem tudtak az MKC fölé nőni, így Skaliczki László tanítványai fölényes, 29-23-as győzelmet arattak. A tornát a házigazda Balmazújváros nyerte meg 100%-os teljesítménnyel. A hazaiak a cseh Zubri együttesét győzték le a fináléban.


Két meccs a rajtig

Együttesünk a bajnoki rajtig hátralévő időben két edzőmérkőzésen fog parkettre lépni. Liszkaiék először az Orosházát látják vendégül Mezőkövesden augusztus 22-én, pénteken 18 órától. Öt nappal később, azaz augusztus 27-én, szerdán a Nyíregyháza érkezik városunkba. Mindkét találkozónak a Városi Sportcsarnok ad majd otthont.


Az MKC mérkőzései:


Mezőkövesdi KC - Nyíregyháza 27-27 (13-11)
MKC gólszerzők: Lókodi 5, Pálos, Nakhajenka, Dzono 4-4, Szepesi, Pavlovics, Radnics 2-2, Grünfelder, Trivkovics, Terenyi 1-1.

HC Gumárny Zubøí - Mezőkövesdi KC 27-27 (12-10)
Legjobb dobók: Grünfelder, Pálos 6-6, Radnics 5.

Mezőkövesdi KC - SBS-Eger Eszterházy SZSE 29-23 (17-10)
MKC: Volarevics, Sipos (kapusok), Szepesi 4, Radnics 4, Dzono 4, Lókodi 3, Vasics 3, Pálos 2, Csuzics 2, Grünfelder 2, Terenyi 2, Pavlovics 2, Trivkovics 1, Nakhajenka, Molnár. Vezetőedző: Skaliczki László
Hetesk: 1/1 ill. 3/3
Kiállítás: 12 ill. 8 perc


A II. König Kupa végeredménye:

1. Balmazújvárosi Kézilabda Klub
2. HC Zubri
3. Mezőkövesdi KC
4. SBS Eger Eszterházy
5. A.H.C. Potaissa Turda
6. Nyíregyházi KSE

Kapcsolódó hírek