Ugrás a tartalomhoz

Árvízvédelmi gyakorlat Mezőkövesden

Mezőkövesd hírei

Árvízvédelmi felkészítést tartott a mezőkövesdi Polgári Védelmi Iroda városunkban. A gyakorlatot a Városi Galériában és a Posta parkolójában rendezték meg május 12-én.

Hazánknak az elmúlt években több alkalommal kellett szembenéznie a természet pusztító erejével. Az ország egész területén és a térségben is a legtöbb problémát a jelentős mennyiségben lehullott csapadék okozta, amely súlyos ár- és belvíz károkat okozott. A felkészítés célja a települések önvédelmi képességének fokozása és a beavatkozás hatékonyságának növelése volt.

A nagyszabású eseményen a kistérségben található települések Polgári Védelmi Szervezetei vettek részt. Az árvíz elleni védekezési gyakorlat két fő részből állt. Az elméleti oktatásban a kistérség településeinek polgármesterei, jegyzői, tehát a Helyi Védelmi Bizottság vezetői vettek részt a Városi Galériában. A településvezetők egyebek mellett a mozgósítással, valamint a vis maior bejelentésekkel kapcsolatos tudnivalókkal ismerkedhettek meg. Az elméleti felkészítés filmvetítéssel zárult, amelyben az árvízhelyzet kialakulása utáni teendőket és a védekezés munkafolyamatait tekinthették meg a jelenlévők. 

A gyakorlati oktatást a Posta parkolójában kialakított területen végezték el, melynek célja az volt, hogy a műszaki szakemberek minden településen szakszerűen tudják vezetni és ellátni az árvíz elleni védekezést. A résztvevők számára 5 állomást alakítottak ki, ahol a települések képviselői az ár- és belvíz elleni védekezés szakszerű és hatékony fogásaival ismerkedhettek meg az ÉKÖVÍZIG munkatársainak segítségével.

Az árvíz elleni védekezés elemei:

1. állomás: homokzsákok töltése és tárolása,
2. állomás: nyúlgát kialakítása
3. állomás: partfal fóliával történő levédése, az átázás megelőzése
4. állomás: buzgár elfogó medence kialakítása
5. állomás: lakóingatlanok megvédése

Az ár- és belvíz elleni védekezés egyik leghatékonyabb módja a természeti katasztrófa megelőzése, melyben nagyon fontos szerepe van a települések csapadékvíz elvezető rendszerének. A vízelvezető árkok folyamatos karbantartásával az esetek többségében megelőzhető, vagy jelentős mértékben csökkenthető a katasztrófa kialakulása, érdemes tehát nagy hangsúlyt fektetni az árkok tisztítására, ezen belül a növényzet levágására, illetve eltávolítására.
Az árvízvédelmi felkészítés zárásaként a települések vezetői is megtekintették és lépésről-lépésre megismerték a védekezési munkálatok fajtáit és folyamatait.

Kapcsolódó hírek