Ugrás a tartalomhoz

Ellentétes félidők (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesdi KC – Csurgói KK 18-23 (10-8)

Vereséget szenvedett városunk felnőtt csapata a bajnokság hétvégi fordulójában. A Csurgó együttese a második félidőben nyújtott jobb teljesítményének köszönhetően két ponttal távozott városunkból.

Az NB I-es kézilabda bajnokság 2. játéknapján az előző évben 4. helyen végző Somogy megyei alakulat látogatott Mezőkövesdre szeptember 7-én. Az összecsapás elején fej-fej mellett haladtak a csapatok. Együttesünk elsősorban a kiváló védekezésének köszönhetően a játékrész közepén állandósította 2-3 gólos előnyét, sőt Szepesiék 4 perccel a félidő vége előtt már 9–5-re vezettek.


Fordítás és két kiállítás

Fordulás után lendületesebben és pontosabban játszottak a látogatók, így 13-9-es hazai fór után állva hagyták az MKC-t. A látogatók a meccs következő periódusában egy 11-2-es szériát „vágtak ki”, ezzel gyakorlatilag eldöntötték a két pont sorsát. A vendégek lendületét az sem törte meg, hogy a második félidő felénél Borsos megkapta a 3. kétperces büntetését, így számára idő előtt ért véget a mérkőzés. A találkozó utolsó percében a szintén csurgói Pukhouszki sportszerűtlen magatartás miatt, szintén idő előtt mehetett zuhanyozni.


Európai élcsapat ellen

Kézilabdázóink legközelebb az EHF Kupa győztes, bajnoki és Magyar Kupa ezüstérmes MOL-Pick Szeged vendégeként lépnek parkettre. Az összecsapás szeptember 13-án, szombaton 18 órakor kezdődik a Tisza-parti városban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesdi KC - Csurgói KK 18-23 (10-8)
Mezőkövesd, 600 néző, vezette: Kékes, Kékes
MKC: Liszkai, Volarevics (kapusok), Vasics 2, Szepesi, Csuzics 7 (2), Terenyi 1, Lókodi 1, Radnics 4, Grönfelder, Pálos, Pavlovics, Trivkovics 1, Nakhajenka, Dzono 2, Pourghaszemi. Vezetőedző: Skaliczki László
CSKK: Mijatovics (k), Herbert, Pukhouszki 3, Borsos, Oláh 1 (1), Pordán 1, Lele 6 (1), Osztoushko, Ratajec 2, Gebhardt 5, Szöllősi 3, Nagy M. 1. Vezetőedző: Sótonyi László
Hetesek: 3/2 ill. 3/2
Killítás: 14 ill. 20 perc
Kizárás: Borsos (3 kétperces), Pukhouszki (utolsó perces sportszerűtlenség)


Kapcsolódó hírek