Ugrás a tartalomhoz

Pont nélkül maradtak

Mezőkövesd hírei

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (0-1)

Elszenvedte első vereségét a bajnokságban városunk felnőtt csapata. Labdarúgóink az újonc Szeged vendégeként maradtak pont nélkül Gyulán.

A Merkantil Bank Liga 7. fordulójában a hat forduló alatt 8 pontot összeszorgoskodó Tisza-parti egylet ideiglenes otthonában, a Grosics Akadémia Sporttelepén fogadta Tóth László csapatát szeptember 27-én. Mindkét félnek akadt javítanivalója az egymás elleni ütközet alkalmával. A vendéglátók Sopronban szenvedtek 3-2-es vereséget, míg együttesünk a Szigetszentmiklós ellen hazai pályán hullajtott el két értékes pontot az előző körben.


Hazai helyzetek, kövesdi gól

Az összecsapás elején magukhoz ragadták a kezdeményezést a vendéglátók, akik többször is eljutottak a kövesdi kapuig. Az 5. percben Zelenyánszki bal oldali beadása után Oláh vette célba Kunsági ketrecét, de a megpattanó lövése kevéssel  elzúgott a kapufa mellett. A 13. minutumban Oláh remek kiugratását követően Zabari tört be a 16-oson belülre, lövését azonban hárította a szöget remekül záró Kunsági. Alig öt perccel később Oláh kínálta meg a kövesdi hálóőrt mintegy 18 méterről, kísérletét Kunsági nagy bravúrral kiütötte az alsó sarok elöl. A szegedi rohamok után magukra találtak Hegedűsék és a játék áttevődött a hazai térfélre. Együttesünk gyakorlatilag az első komolyabb lehetőségét gólra váltotta, miután Izing jól eltalált távoli lövése utat talált a hálóba az első félóra végén. Ezután ismét a kék-feketék játszottak veszélyesebben, de a kövesdi kapus eszén továbbra sem tudtak túljárni. Kunsági a 35. percben Germán 17 méteres kapáslövését piszkálta ki bravúros mozdulattal a léc alól, majd újabb három minutummal később ismét Germán került helyzetbe, akinek a ravasz tekerését Kunsági szép mozdulattal hatástalanította.


Fordítás két perc alatt

Fordulás után alig öt perc elteltével Oláh próbálkozott lövéssel egy higgadt csel után a 16-oson belül, azonban kísérlete néhány centivel elkerülte a kaput. Ezt követően hosszú ideig nem történt említésre méltó esemény a jó iramú, küzdelmes összecsapáson, a csapatok elsősorban a két 16-os között játszottak. Húsz perccel a lefújás előtt viszont Máté átadása után Oláh hatalmas helyzetben néhány lépésről a kapufa mellé perdített. A szegediek erőfeszítése a 78. percben meghozta gyümölcsét, ugyanis egy formás akció végén Germán kilőtte a hosszú alsó sarkot. Újabb két perc elteltével egy hazai szöglet után Oláh Gergő megpattanó lövését Germán vágta közelről a hálóba, így Nyilas Elek csapata alig két perc alatt megfordította az eredményt. Együttesünk mindent megtett azért, hogy legalább az egyik pontot elhozza a viharsarokból, de egy hosszan előreívelt szabadrúgás után Molnár remek fejesét követően a felső lécen csattant a játékszer a lefújás előtt négy perccel. Labdarúgóink a vereség miatt egy helyet hátrébb csúsztak a tabellán, így jelenleg a 4. helyen állomásoznak 11 ponttal. A bajnokságot továbbra is a Vasas vezeti 15 egységgel a 13 pontos Gyirmót és a 12 pontos Kaposvár előtt.


Szolnok után Soroksár

Csapatunk ezen a héten két bajnoki mérkőzésen lép majd pályára. Balajtiék elsőként a Szolnokon félbeszakadt mérkőzést pótolják be, október 1-jén, szerdán 18 órától. Tóth László együttese három nappal később a Szegedhez hasonlóan újonc Soroksár gárdáját látja vendégül Mezőkövesden. A találkozó október 4-én, szombaton 18 órakor kezdődik a Városi Stadionban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (0-1)
Gyula, 400 néző. Vezeti: Berke (Kovács II., Vígh-Tarsonyi.)
Szeged: Belecan – Mészáros, Markovics, Farkas, Szabó P., Zelenyánszki (Kéri, 60.p), Oláh G., Máté, Zabari (Pászka, 60.p), Oláh L. (Hegedűs, 86.p), Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Mezőkövesd: Kunsági – Balogh, Izing, Engel (Búrány, 71.p), Hegedűs, Szeles, Takács, Kulcsár, Baracskai, Balajti (Molnár G., a szünetben), Menougong (Pantovics, 62.p).Vezetőedző: Tóth László
Gól: Germán (80.p, és 82.p), illetve Izing (29.p)

Fotó: Mezőkövesd Zsóry facebook

Kapcsolódó hírek