Ugrás a tartalomhoz

Október közepére kész a piac tetőszerkezete

Mezőkövesd hírei

A végéhez közeledik a piaccsarnok tetőszerkezetének elkészítése. Az Önkormányzat saját forrásból valósítja meg a mintegy 50 millió forint értékű fejlesztést. A tervek szerint október 11-én már a teljesen lefedett épületben vásárolhatnak a piacra kilátogatók.

A piaccsarnok teljes lefedésének igénye a 2012-ben átadott létesítmény elmúlt 2 éves üzemeltetési tapasztalatai alapján körvonalazódott ki. Ennek megoldására a település önkormányzata és a piacot üzemeltető Városgazdálkodási Zrt. a 2014 júniusában elkészült tervek alapján közbeszerzési eljárást indított a munkát végző kivitelező kiválasztására.
Városunk képviselő-testülete augusztusi rendkívüli ülésén döntött  a piaccsarnok tetőszerkezetét elkészítő cég kilétéről. A közbeszerzési eljárás és a testület döntésének eredményeként a munkát a Szilvási Építő Kft. végzi el. A beruházás értéke közel 50 millió forint, amelyet Mezőkövesd Város Önkormányzata saját forrásból valósít meg.
A védőtető építése során elkészítik a vasbeton szerkezetet, 208 m2 felületen elkészítik a csapadékvíz szigetelését, 4x4 darab árnyékolót is beépítenek, valamint 10 darab kiegészítő nyílószárnyat is felszerelnek. A tetőszerkezet 176 m2-en üvegezve lesz, 66 m2 területen fóliát ragasztanak, 500 folyóméter elektromos kábelt, 24 lámpatestet, villámhárítót, 48 folyóméter csapadékvíz elvezető csatornát helyeznek el.
A kivitelezés már a végéhez közeledik. A vasbeton szerkezeti munkák már elkészültek. Jelenleg az acélszerkezeti munkák zajlanak, illetve a jövő hét elején az üvegezés is megtörténik. A munka 90%-a már elkészült.
A tervek szerint október 11-étől már a teljesen lefedett piaccsarnokban vehetik igénybe a piacot az árusok és a vevők.

Kapcsolódó hírek