Ugrás a tartalomhoz

Befejeződtek az energetikai beruházások (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Idén nyáron három újabb közintézmény energetikai felújítása kezdődött el, amely munkálatok mára be is fejeződtek. Mezőkövesd Város Önkormányzatának nyertes pályázatai révén korszerűsíthették a Mező Ferenc Tagiskolát, a Dohány úti és a Móra Ferenc úti Tagóvodát.

A régi ablakokat, ajtókat új, hőszigetelt nyílászárókra cserélték, homlokzati és tetőszigetelést kapott a három épület. A Móra Ferenc úti Tagóvoda új kazánt kapott, a két másik helyszínen pedig a meglévő fűtési rendszert korszerűsítették.
Ezek összértéke 248 millió forint volt, amelyből 204 millió forint az európai uniós támogatás, a fennmaradó mintegy 44 millió forintot az önkormányzat biztosította önerő formájában.
 A munkát folytatva az önkormányzat jelenleg a Bárdos Lajos Tagiskola energetikai fejlesztésére pályázik. Ha ez is sikeresen szerepel és megvalósul, akkor azt lehet mondani, hogy Mezőkövesd minden közintézménye megújult.
Teljes óvodafelújítás
A Móra Ferenc úti Tagóvodában az energetikai fejlesztéssel párhuzamosan másik fejlesztés is zajlott. Az önkormányzat minden évben forrást biztosít az intézmények karbantartási munkálataira. Az önkormányzat által biztosított  mintegy 4 millió forintból sikerült felújítani a vizesblokkokat, az óvoda vízhálózatát, valamint a helyiségek tisztasági festését is.

Kapcsolódó hírek