Ugrás a tartalomhoz

Megérdemelt vendégsiker (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry – Dunaújváros PASE 0-4 (0-3)

Fölényes győzelmet aratott városunkban a Dunaújváros együttese a Ligakupában. A Duna-parti gárda gyakorlatilag negyedóra alatt eldöntötte mérkőzést és ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé.

A sorozat C csoportjának 3. fordulójában az élvonalban nyeretlenül sereghajtó, viszont a Ligakupában csoportvezető helyen álló Fejér megyei egylet látogatott Mezőkövesdre október 7-én.


Két perc alatt két gól

A vendégek nagy tervekkel vágtak neki a sorozatnak, így a várakozásoknak megfelelően erős kerettel érkeztek és azonnal kezükbe vették az irányítást. A látogatók egész pályás letámadása gyorsan eredményre vezetett. Az első újvárosi lehetőség a 6. percben alakult ki, amikor is Józsi tette vissza a labdát az alapvonalról, amit Zsótér lőtt éles szögből a jobb sarok mellé. Két perccel később egy újabb gyors vendégakció végén Böőr tüzelt kapura mintegy 16 méterről, de kísérletét blokkolták a védők. Újabb két perccel később viszont már nem sikerült megállítani a vendégeket. Egy baloldalról érkező beadást Böőr továbbított egyből Orosz elé, aki senkitől sem zavartatva közelről a hálóba gurított. Labdarúgóink még fel sem ocsúdtak a sokkból, máris kettővel vezettek Dobos Barna tanítványai. Egy újabb lendületes újvárosi támadás során Orosz rázta le magáról a védőket, majd 17 méterről kilőtte a kapu bal alsó sarkát a 12. minutumban. Labdarúgóink negyedóra elteltével jutottak először közel a piros mezesek kapujához, de Menougong kísérlete 5 méterrel elkerülte Dániel ketrecét. Ezt követően kiegyenlítettebb lett a játék és hosszú ideig helyzetek nélkül teltek a percek. Tíz minutummal a játékrész vége előtt Zsótér szánta lövésre magát és a 18 méterről elengedett bombája csak centikkel zúgott el a bal kapufa mellett. A hajrában kétszer is veszélyezettek a látogatók. Előbb Józsi lefejelt labdáját Nikházi vágta közelről a kapu mellé, majd a félidő utolsó pillanataiban végérvényesen eldőlt a három pont sorsa. Egy ártatlan szituációban Böőr huppant a földre Balogh szorításában, a játékvezető pedig némi meglepetésre 11-est ítélt. A büntetőt Böőr nagy erővel a kapu jobb oldalába zúdította.


Kevés hazai lehetőség

A második játékrészben is a látogatók játszottak fölényben, akik újabb helyzeteket dolgoztak ki. Az 50. percben Zsótér csapott le Hanzl gyenge átadására, majd egy igazítás után 18 méterről a kapu fölé durrantott. Két perccel később a meccsen duplázó Orosz tekerte be remekül a labdát szabadrúgásból, amit Sárközi küldött a ketrec mellé. A 62. percben nagy lehetőséghez jutott együttesünk, ugyanis egy villámgyors ellentámadás végén Csirmaz kapott nagyszerű indítást. A fiatal támadó egy igazítás után kevéssel a bal sarok mellé tekert. Húz perccel a találkozó lefújása előtt Hanzl hámozta át magát az újvárosi védőkön, de a beadásszerű lövése a felső léccel párhuzamosan zúgott el keresztbe a kapu előtt. A vendégek a 74. percben megadták a kegyelemdöfést, amikor is a tavaly ősszel még Kövesden futballozó Petneházi kapott jó átadást és a középpályás a labdaátvétel után a bal alsó sarokba  helyezett. A záró 10 perc kezdetén előbb Sóron kínálta meg Szántait, egy középmagas lövéssel, a hálóőr nagy bravúrral hárított, míg egy perccel később Nikházi lőtt a jobb sarok mellé a 16-os vonaláról, így újabb gól már nem született a találkozón.
Együttesünk a vereséget követően jelenleg továbbra is a 3. helyen áll a csoportban 3 ponttal. A kvartettet a Dunaújváros vezeti 7 ponttal a 3 egységgel álló MTK és Mezőkövesd, valamint az 1 pontos Balmazújváros előtt. A csoport másik mérkőzését, az MTK Budapest – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő összecsapást október 8-án, 13 órától rendezik meg a Bozsik Stadionban.


Cegléd pénteken

Labdarúgóink a sorozatban legközelebb október 14-én, kedden 14 órától lépnek pályára Dunaújvárosban. Csapatunk számára azonban már korábban lehetőség nyílik a javításra, ugyanis Hegedűsék a bajnokságban Ceglédre látogatnak október 10-én. Az összecsapás pénteken 15 órakor kezdődik a Pest megyei városban.


A mérkőzés jegyzőkönyvbe:

Mezőkövesd Zsóry – Dunaújváros PASE 0-4 (0-3)

Városi Stadion, 400 néző, vezette: Veizer (ifj. Varga, Tőkés)
Mezőkövesd: Szántai - Csató (Menyhért 75.p), Balogh, Búrány, Engel (Hegedűs Cs. 58.p), Tajthy, Takács (Szeles 46.p), Hanzl, Menougong (Molnár 67.p), Máté (Baracskai 67.p), Csirmaz I. Vezetőedző: Tóth László
Dunaújváros: Dániel - Villám, Farkas, Csehi (Hangya 74.p), Sárközi, Lázár, Józsi (Petneházi 46.p), Böőr (Jakab 59.p), Nikházi, Zsótér (Sóron 59.p), Orosz (Pascua Lopez 74.p). Vezetőedző: Dobos Barna
Gólok: Orosz 2 (10 és 12.p), Böőr (11-esből, 45.p), Petneházi (74.p)

Kapcsolódó hírek