
MezÅ‘kövesd Zsóry – Zalaegerszegi TE FC 1-1 (1-0)
A hajrában rúgott góllal mentett pontot a Zalaegerszeg csapata MezÅ‘kövesden. Együttesünk két játékost is elveszített az összecsapáson, miután Balogh súlyos sérülést szenvedett, míg Takácsot kiállították.
A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában a 7. helyen álló zalai gárda látogatott városunkba október 18-án. A két csapatot négy hely és ugyanennyi pont választotta el egymástól a tabellán, éppen ezért küzdelmes és kiélezett találkozóra számíthattak a szurkolók. A mérkÅ‘zés gyászszünettel kezdÅ‘dött a közelmúltban elhunyt Bóta Gáspár települési képviselÅ‘nek, a MezÅ‘kövesd Zsóry elnökségi tagjának a tiszteletére.
Nagy iram, gyors gól
Csapatunk remekül kezdte a mérkÅ‘zést, mivel Kulcsárék azonnal magukhoz ragadták az irányítást. Labdarúgóink, már a 2. percben óriási lehetÅ‘séget dolgoztak ki, amikor is Baracskai szöglete után Balogh fejelte le a labdát, amit Takács egy gyönyörű csukafejessel küldött kevéssel a kapu mellé. Egy perccel késÅ‘bb Kulcsár éles szögbÅ‘l elvégzett szabadrúgását kaparta ki Szappanos a jobb kapufánál. A 12. percben ismét Kulcsár szabadrúgása okozott veszélyt, de a középpályás kísérlete egy méterrel a ketrec fölött landolt. Az elsÅ‘ negyedóra végén Kulcsár iramodott meg a zalaegerszegi védÅ‘k gyűrűjében, majd a kitűnÅ‘ átadását Molnár vette át a 16-oson belül, aki egy igazítás után okosan a jobb alsó sarokba helyezett. Csapatunk a folytatásban is nagy akarással és komoly mezÅ‘nyfölényben futballozott. Három perccel a vezetés megszerzését követÅ‘en Kulcsár 18 méteres szabadrúgását öklözte ki látványos mozdulattal Szappanos a kapufa baloldala elÅ‘l. A 22. percben Baracskai elÅ‘l tisztáztak az utolsó pillanatban a védÅ‘k. A vendégek a 24. minutumban veszélyeztettek elÅ‘ször, amikor is Króner remekül meglÅ‘tt szabadrúgását Kunsági hárította szép mozdulattal. Ezután hosszú ideig nem forogtak veszélyben a kapuk a kitűnÅ‘ iramú összecsapáson, viszont a hajrában ismét megélénkült a játék. A 39. percben újfent Kulcsár szabadrúgása után alakult ki komoly lehetÅ‘ség, de Takács szorongatott helyzetben kevéssel a keresztléc fölé bólintott. A villámgyors ellentámadás végén Babati jobb alsó sarokba tartó lapos löketét fogta meg elvetÅ‘dve Kunsági, míg egy perccel késÅ‘bb Kulcsár szabadrúgása után Szeles elé „keveredett” a labda, aki háttal állva emelt kevéssel a keresztléc fölé. A félidÅ‘ utolsóelÅ‘tti percében a kezdÅ‘körben labdáért harcoló Balogh fájdalmas arccal huppant a földre. A védÅ‘ súlyos sérülést szenvedett és a helyszínrÅ‘l mentÅ‘autóval szállították kórházba.
Kimaradt büntetÅ‘ és kiállítás
Fordulás után a zalaiak kezdtek jobban és öt perc elteltével Délczeg csúsztatása után Vittman fejelt kapra, azonban Kunsági lehúzta a léc alá tartó labdát. Egy perccel késÅ‘bb Kulcsár szabadrúgását kaparta ki Szappanos a jobb alsó sarokból. Az 57. percben Vittman lépett ki a leshatárról, majd óriási helyzetben centikkel a kapu fölé bombázott. Az esetnél megsérült a támadó, aki bokasérülés miatt szintén hordágyon hagyta el a pályát. A 63. minutumban Kulcsár 20 méteres szabadrúgását hárította könnyedén a zalaiak kapusa, majd újabb két perc múlva Menougong tüzelt a kapu mellé. Ezt követÅ‘en is hatalmas küzdelem zajlott a pályán és 10 perccel a meccs vége elÅ‘tt eldÅ‘lhetett volna a 3 pont sorsa, ugyanis egy szép hazai akció végén Balajti lépett ki remekül és a lövés pillanatában hátulról rácsúsztak a 16-oson belül, amiért a játékvezetÅ‘ büntetÅ‘t ítélt. A 11-est Kulcsár vállalta el, viszont a rosszul helyezett lövését Szappanos kiütötte a bal kapufa mellÅ‘l. A szöglet után nagy kavarodás végén Szeles lövésénél ismét a vendégek hálóÅ‘re mutatott be egy óriási bravúrt. A 84. percben megbosszulta magát a sok kimaradt lehetÅ‘ség, ugyanis egy gyors egerszegi akció végén Babati alapvonali beadása után Délczeg gurított két lépésrÅ‘l a hálóba. Csapatunk a hajrában is kialakított két nagy lehetÅ‘séget. A 87. percben Búrány lÅ‘tt a kapu mellé óriási helyzetben, míg a rendes játékidÅ‘ utolsó percében Kulcsár sarokrúgását követÅ‘en Izing fejelt kevéssel a kapu fölé, az eredmény azonban már nem változott a lefújásig. A találkozó utolsó percében Takács utánrúgás miatt piros lapot kapott, így együttesünk létszámhátrányban fejezte be a mérkÅ‘zést. Csapatunk a pontvesztés miatt egy helyet lecsúszott, így öt fordulóval az Å‘szi szezon vége elÅ‘tt a 4. helyen áll a tabellán 19 ponttal. A bajnokságot a Gyirmót vezeti 22 egységgel az egyaránt 21 pontos Vasas és Szolnok elÅ‘tt.
Labdarúgóink legközelebb az újonc Csákvár csapatához látogatnak. Az összecsapás október 24-én, pénteken 19 órakor kezdÅ‘dik a Fejér megyei településen.
A mérkÅ‘zés jegyzÅ‘könyve:
MezÅ‘kövesd Zsóry - Zalaegerszegi TE 1-1 (1-0)
MezÅ‘kövesd, 900 nézÅ‘, vezette: Nazsa (Kormányos II., Vígh-Tarsonyi)
MezÅ‘kövesd: Kunsági - Hegedűs Cs., Izing, Balogh (Tajthy), Búrány, Molnár, Szeles, Takács, Kulcsár, Baracskai (Balajti), Menougong (Pantovics). VezetÅ‘edzÅ‘: Tóth László
Zalaegerszeg: Szappanos - Króner, Kovács, Fodor, Farkas, Bíró, Simonfalvi, Horváth, Babati (Bailo), Délczeg, Vittman (Grbics). VezetÅ‘edzÅ‘: LÅ‘rincz Emil
Gólok: Molnár G. ill. Délczeg
Kiállítva: Takács Péter (egybÅ‘l piros a 89. percben)
Vissza