Ugrás a tartalomhoz

Hatodik kötet Matyóföld kultúrájáról (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Bemutatták a Matyóföld kultúrájáról című könyv újabb, immár hatodik kötetét. A november 10-ei esemény keretében a Kaptárkövek legújabb számával is megismerkedhettek az irodalomkedvelők.

A Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete gondozásával az elmúlt esztendőkben már több kötete jelent meg a Matyóföld kultúrájáról című helytörténeti kiadványnak, amely Mezőkövesd, Tard, Szentistván, a három matyó település életével, kultúrájával, korrajzával, nevezetességeivel, hagyományaival foglalkozik, ebben a témákban gyűjti össze az írásokat.
A bemutató során Pap Pál, a MAME elnöke felvázolta az első öt könyv tartalmát. Elmondta, hogy a könyv első kötete 2003-ban jelent meg. Beszédéből megtudhattuk, hogy az eddig megjelent öt kötetben egyebek mellett a Zsóry fürdőről, a Hajdu Ráis János Mezőgazdasági Gépmúzeumról, a hagyományőrzésről, a tardi helyzetről, Takács Istvánról jelentek meg írások, tanulmányok.
A 2014 nyarán megjelent, most bemutatott Matyóföld kultúrájáról című könyv hatodik kötetében a 150 éve született Istvánffy Gyuláról, az élő népművészetről, a második világháborúról, a matyók életét feldolgozó filmekről, Kovács Szabolcsról, Jéger Károly pápai prelátus életéről, egy különös zarándokhelyről írt tanulmány, cikk, írás jelent meg. A könyvben emellett megtalálható az Isten tenyerén című, matyók életét feldolgozó film forgatókönyve, valamint Hajdu Ráfis János is feleleveníti nagybátyjáról szóló emlékeit. Idősebb Szegedi Gyula is a múltra, emlékeire tekint vissza írásában. A kötet szerzői között szerepel Szlovák Sándor, Zsóry Lajos unokája, Bernát István, Dudás Mária, Huzly Imre, Pető Margit, Hajdu Ráfis János, Pap Pál.
A Matyóföld kultúráját feldolgozó könyv megvásárolható a Városi Könyvtárban.
Az esemény második felében Pap Pál a negyedévente megjelenő Kaptárkövek folyóirat legújabb számáról mondott pár szót. Bükkalja kistérség szeptemberi lapjának témái között szerepel például a Matyóföld kultúrájáról című könyv hatodik része, a szomolyai nótás-dalos találkozó, Holló József költő élete, lengyelországi kitekintés. A lap a Civil Szövetség Egyesület kiadásában jelenik meg, főszerkesztője Pap Pál. Ez a kiadvány szintén elérhető a Városi Könyvtárban.


A bemutatón Tóth Viktor, a MASZK tagja dr. Pázmándi László egyik őszt idéző versét szavalta el, Guba Viktória, a Mezőkövesdi Hangstúdió Egyesület tagja matyó népdalcsokrot adott elő, akit Pap Pál harmonikán kísért.

Kapcsolódó hírek