Szechenyi 2020
Szechenyi 2020
hu en de pl
ma 2023. november 29. (szerda) 13:58 Taksony névnapja van




 




Sajtóanyag

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága kezdeményezésére a Nemzeti Művelődési Intézet egyedülálló ifjúsági közösségi programot indít útjára 2014. november 10-e és 2015 márciusa között.


A „Leleményes hőseink” az általános és középiskolás tanulókból álló ifjúsági közösségek erejét teszi láthatóvá helyi településfejlesztésről való gondolkodás számára. A kezdeményezés helyi hősök felkutatására ösztönzi a települések és városrészek azon fiataljait, akik érdeklődnek lakóhelyük történelme, valamint aktuális folyamatai iránt, emellett motivációt éreznek a változtatásért való aktív cselekvésre is.

A „Leleményes hőseink” program a tudatos közösségi cselekvés kultúráját kívánja átadni a közösségi művelődés eszközrendszerével az érdeklődő fiatalok számára. A Nemzeti Művelődési Intézet országszerte felhívást tesz közzé helyi hősök – a településért aktívan cselekvő példamutató személyek – felkutatására, valamint az ő példájukból kiindulva fiatalok által igényfelmérésen alapuló projektek létrehozására, illetve lehetőség szerint lefolytatására. A csatlakozó fiatalok megyei felkészítő napokon sajátíthatják el az ötleteik megvalósításához, valamint a programban való részvételhez szükséges ismereteket. Az ifjúsági közösségek által bemutatott projektek és projekt-tervek közül a Nemzeti Művelődési Intézet a legértékesebbnek ítélt munkák megvalósítását vagy folytatását szakmailag támogatja.
 Megyénként egy középiskolás, valamint egy általános iskolás csoport kezdeményezését karolja fel a Művelődési Intézet.

A programban három fiatalból (általános vagy középiskolai tanulóból), valamint egy felnőtt segítőből álló társulások vehetnek részt. A program fő pillérei a fiatalok kezdeményezéseit bemutató, a részvételhez segítséget nyújtó „Leleményes hőseink” honlap, a közösségi feltáráshoz gyakorlati ismereteket biztosító megyei felkészítő napok, valamint az országszerte megszülető ifjúsági projektek vagy projekt-ötletek. A program végén a legjobbnak ítélt projektek stábjai számára a Nemzeti Művelődési Intézet a kidolgozott témák megvalósítására irányuló felkészítő találkozót szervez.

A program során – a megyei találkozót követően – a következő kihívások várnak a településükért cselekedni kész fiatal közösségekre:

1. Keressék meg lakóhelyük „leleményes hősét”: olyan aktív cselekvő embert, aki példaértékű kezdeményezést vitt véghez a helyi közösség érdekében. Tudjanak meg róla minél több információt.
2. Mutassák be választott példaképüket a honlapon.
3. Készítsenek kortársaik bevonásával helyzetelemzést, melyből következtethetnek arra, hogy mire van szüksége a településen élő fiataloknak.
4. A felmért igényeket szem előtt tartva dolgozzanak ki egy közösségi projektet, és ha lehet, valósítsák is meg azt.
5. Minél kreatívabb módon mutassák be projektjüket a Leleményes hőseink honlapon.


Fontosabb időpontok:

Megyei találkozók – 2014. november 10. és november 30. között; a pontos információk a honlapon olvashatók.
Projektek és projektötletek kidolgozása, valamint feltöltése a honlapra: legkésőbb 2015. február 15.
Országos találkozó a legígéretesebb projektek gazdáival: 2015. február vége.

Sajtóinformációk, interjúegyeztetés:
Nemzeti Művelődési Intézet
Hegedűs Katalin, 30-698-2644, hegedus.katalin@nmi.hu

Melléklet: Leleményes hőseink felhívás,

Bővebb információk:
www.lelemenyeshoseink.hu



A program támogatója: Nemzeti Kulturális Alap



Vissza

   A Zsóry gyógy- és
   egészségparkról bővebben:

 

 


Weboldalkészítés