Ugrás a tartalomhoz

Pontosztozkodás a rangadón

Mezőkövesd hírei

Gyirmót FC Győr – Mezőkövesd Zsóry 2-2 (0-0)

Gólzáporos döntetlennel zárult városunk felnőtt csapatának hétvégi bajnoki mérkőzése. Labdarúgóink a 4. helyen álló Gyirmót vendégeként szereztek pontot.

A Merkantil Bank Liga 14. fordulójában a sokáig élen álló Győr-Sopron megyei gárda fogadta Tóth László tanítványait november 15-én. A két együttest mindössze egyetlen pont választotta el a tabellán, így óriási küzdelemre számíthattak a szurkolók. A hazaiak két döntetlennel, míg labdarúgóink három győzelemmel várták az abszolút háromesélyes felsőházi rangadót.


Kevés helyzet

Sisa Tibor csapata a kezdő sípszó után azonnal nekirontott Balajtiéknak. A vendéglátók több ígéretes lehetőséget is kialakítottak az első percekben. A 4. minutumban Oross lépett ki jó ütemben a jobb oldalon, akit Kunsági állított meg egy sárga lapot érő szabálytalanság árán. A 18 m-es szabadrúgást Magasföldi küldte kapura, de lövése kevéssel célt tévesztett. A viharos hazai kezdés után jobbára a mezőnyben pattogott a labda, mindkét oldalon sok technikai hiba jellemezte a játékot és a kapuk hosszú ideig nem forogtak veszélyben. Az első játékrész záró 15 percében fokozatosan fölénybe kerültek labdarúgóink. A 33. percben Menougong távoli lövését kaparintotta meg Somogyi, míg hat perccel később a túloldalon Kunsági mentett nagyot a gyirmóti támadók elől, majd a levágódó labdát végül a védők vágták ki a kapu előteréből. Az első felvonás utolsó lehetősége Balajti előtt adódott, azonban a támadó fordulásból leadott 22 m-es kísérlete elzúgott a bal sarok mellett.


Emlékezetes hajrá

Fordulás után rákapcsoltak a felek és lényegesen több veszélyes szituáció alakul ki a kapuk előtt. A 49. percben Cseri beadását Beliczky sarokkal húzta kapura, de a labda elkerülte a rövid sarkot. Az 57. minutumban Madarász baloldali beívelését Kunsági húzta le magabiztosan. Újabb hat perc elteltével a mezőkövesdi szurkolók ugorhattak talpra diadalittasan, ugyanis együttesünk megszerezte a vezetést. Szép kövesdi akció végén Balajti kapott remek indítást a leshatáron és a labdaátvétel után a kifutó Somogyi mellett éles szögből okosan a hálóba emelt. Két perccel később egy jobboldali kövesdi szöglet után Tajthy elé pattant a játékszer, akinek a lövése egy védőről vágódott ki az alapvonalon túlra. Csapatunk a folytatásban is lendületben maradt és a 71. minutumban Molnár mintegy 25 méterről megeresztett bombája zúgott el centikkel a keresztléc fölött. A 83. percben Takács 20 méteres életerős próbálkozása kerülte el kevéssel a bal alsó sarkot. Két perccel később Magasföldi beadása után Papp emelkedett jó ütemben és hat méterről a bal alsó sarokba bólintott, így a dunántúliak kiegyenlítettek. Ezzel azonban még messze nem volt vége a mérkőzésnek. A találkozó utolsó előtti percében Molnár kiváló jobb oldali beadását követően Máté továbbított közelről a gólvonal mögé. A kövesdi siker azonban elmaradt, miután Sisa Tibor csapata Beliczky szerencsés körülmények között esett találatával egy pontot otthon tartott.
Csapatunk a pontvesztés ellenére megőrizte vezető helyét a tabellán, mivel az élcsapatok kivétel nélkül betliztek az utolsó előtti fordulóban. Balajtiék 14 mérkőzésen 29 pontot szereztek míg a 2. helyezett Gyirmót 28 egységgel áll még feljutást érő helyen. A Vasas, Békéscsaba és Szolnok alkotta trió 27-27 ponttal követi az élen állókat.


Rangadóval zárul az ősz

Együttesünk ezen a héten ismét két tétmérkőzésen fog pályára lépni. Takácsék elsőként a Ligakupa C csoportjának utolsó fordulójában a Balmazújvárost látják majd vendégül Mezőkövesden november 18-án, kedden 15 órától.
Négy nappal később a szezon egyik legnagyobb rangadója vár Tóth László fiaira, ugyanis a jelenleg 3. helyen állomásozó Vasas érkezik Mezőkövesdre. A felsőházi rangadót november 22-én, szombaton 16 órától rendezik meg a Városi Stadionban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Gyirmót FC Győr – Mezőkövesd Zsóry 2–2 (0–0)
Győr–Gyirmót, 800 néző. Vezette: Erdős (Kispál, Ring)
Gyirmót: Somogyi Cs. – Hajba, Balog Z., Lázár P., Nagy S. – Madarász M. (Tóth N.), Papp K. – Beliczky, Magasföldi, Cseri – Oross (Andorka). Vezetőedző: Sisa Tibor
Mezőkövesd: Kunsági – Hegedűs Cs., Szeles, Csató M., Búrány – Takács P., Hegedűs D. – Molnár G. (Pantovics), Tajthy, Menougong (Máté J.) – Balajti (Hanzl). Vezetőedző: Tóth László
Gólok: Papp (85.p), Beliczky (91.p), illetve Balajti (64.p), Máté J. (89.p)

Kapcsolódó hírek