
MezÅ‘kövesd Zsóry – Vasas FC 1-2 (1-0)
A Vasas csapata nyerte a záró forduló felsÅ‘házi rangadóját. Tóth László együttese a vereség miatt a 3. helyrÅ‘l várhatja a tavaszi folytatást.
A Merkantil Bank Liga 15. fordulójában csúcsrangadót játszottak az elsÅ‘ helyen álló labdarúgóink, ugyanis a bronzérmes pozíciót birtokló, és feljutásra ácsingózó angyalföldi egylet érkezett városunkba november 22-én.
A vendégek hat gyÅ‘zelemmel rajtoltak a bajnokságban, viszont utána több váratlan vereségbe is belefutottak, így együttesünk befogta és meg is elÅ‘zte a bukdácsoló fÅ‘városiakat, akik két pontos hátrányban várhatták a záró fordulót. A találkozó egyik kulcskérdése az lehetett, hogy Hegedűsék képesek lesznek-e megállítani a piros-kékek támadóit, Mohamed Remilit és Ferenczi Istvánt, ugyanis ketten együtt 24 találatot jegyeztek a Vasas 32 rúgott góljából. A kövesdi szurkolók szép emlékeket Å‘rizhettek az egymás elleni mérkÅ‘zésekrÅ‘l, hiszen labdarúgóink két évvel ezelÅ‘tt MezÅ‘kövesden 1-0-ás, míg az Illovszky Stadionban 3-2-es gyÅ‘zelmet arattak és éppen a Vasast megelÅ‘zve jutottunk fel az élvonalba.
Okos gól
A találkozó kiválóan kezdÅ‘dött kövesdi szempontból, hiszen együttesünk Molnár buktatása miatt már a 2. percben büntetÅ‘höz jutott. A 11-est Takács végezte el, azonban Hermány nagy bravúrral kiütötte a kapu jobb oldalába tartó labdát. A kihagyott büntetÅ‘ nem vetette vissza csapatunkat és a 9. percben egy szép akció végén Máté váratlan, higgadt lövésével sikerült megszerezni a vezetést. A nagy iramú, kiváló hangulatú összecsapás folytatásában Szanyó Károly gárdája átvette a játék irányítását, de a kövesdi védÅ‘falat nem tudták átjátszani, így Remiliék jobbára távolról próbálkoztak. A 17. percben Lázok 20 méteres lövése süvített el a keresztléc fölött, míg egy minutummal késÅ‘bb Berecz ravasz tekerése kerülte el a kövesdi kaput. Tíz perccel késÅ‘bb ismét Berecz kísérletezett, aki ezúttal 25 méteres távolságról durrantott a bal kapufa mellé. Három minutummal ezután egy villámgyors ellentámadás végén Balajti passzolt Mátéhoz, viszont a támadó lapos lövésére leért Hermány. A 38. percben Tamás rosszul sikerült csúsztatása után azonnal támadásba lendültek labdarúgóink és a nagy tűzijáték végén Máté bombáját fogta meg hatalmas bravúrral a fÅ‘városiak hálóÅ‘re, aki Balajti elÅ‘l a kipattanót is felszedte. Két perccel a szünet elÅ‘tt Görgényi próbálkozott távolról, kísérlete nem találta el Kunsági ketrecét.
Villámgyors fordítás
Fordulás után is hatalmas iram és nagy küzdelem jellemezte a mérkÅ‘zést. Alig két perccel a kezdés után Berecz próbálkozott újra távolról, míg az 51. percben a túloldalon Molnár lÅ‘tt kapura, de nem tudott betalálni a Vasas hálójába. Az 56. minutumban Lázok szabadrúgását követÅ‘en Ferenczi csúsztatott kapura, azonban pontatlan volt a fejese. Egy perccel késÅ‘bb óriási hazai lehetÅ‘ség maradt kihasználatlanul, miután Búrány tökéletes beadását Pantovic vette át rosszul nagy helyzetben az ötösön. Az elsÅ‘ igazán nagy fÅ‘városi ziccer a 62. percben alakult ki egy rögzített szituáció után. Lázok szabadrúgását követÅ‘en Ferenczi lÅ‘tt közelrÅ‘l kapura, azonban Kunsági jól zárta a rövid sarkot. Nem sokkal késÅ‘bb Lázok sarokrúgását követÅ‘en Gál bombázott éles szögbÅ‘l az oldalhálóba. A játékrész felénél Pantovics nagy valószínűséggel eldönthette volna a három pont sorsát, ha Búrány tökéletes beadását két lépésrÅ‘l értékesíti, de az akciót nem tudta góllal zárni, mert Hermány kiszedte a hálóba tartó labdát. A szöglet után Balajti nagy hibát követett el, ugyanis a rövid átadására Remili lecsapott és egészen a 16-osig nyargalt, majd Kunsági fölött okosan a hálóba emelt. Az egyenlítés után kettÅ‘zött erÅ‘vel harcoltak a vendégek az újabb gól megszerzéséért. A 70. percben Remili beadását Lázok küldte kapura, de Búrány önfeláldozóan belevetÅ‘dött a próbálkozásba. Egy minutummal késÅ‘bb ismét Remili adott be remekül a bal szélrÅ‘l és a középen jó ütemben érkezÅ‘ Ferenczi elÅ‘revetÅ‘dve a gólvonal mögé juttatta a játékszert, így a Vasas megfordította az eredményt. Együttesünk a hátralévÅ‘ idÅ‘ben mindent egy lapra feltéve támadott az egyenlítésért, de elÅ‘ször a vendégeknek akadt helyzetük. A 87. percben Remili fektetett el két embert, kísérletét Kunsági elvetÅ‘dve megfogta. Egy perccel késÅ‘bb a túloldalon Menougong-ot ugratták ki kitűnÅ‘ ütemben. A kövesdi csatár Hermány mellett megtolta a játékszert, majd célba vette az üres kaput, viszont az önfeláldozóan bevetÅ‘dÅ‘ védÅ‘k az utolsó pillanatban kipiszkálták a hálóba tartó labdát. A rendes játékidÅ‘ utolsó percében Molnár kapáslövése jött ki a kapufa belsÅ‘ élérÅ‘l, így labdarúgóink elszenvedték az elsÅ‘ vereségüket hazai környezetben.
Egy pontra az elsőktől
Csapatunk a vereség miatt a 3. helyrÅ‘l várhatja a tavaszi szezont 29 ponttal. Az elsÅ‘ helyen a Vasas áll 30 ponttal, a szintén 30 egységgel rendelkezÅ‘ Békéscsaba elÅ‘tt. Csapatunk a bajnokságban legközelebb a Balmazújvárost látja majd vendégül február 21-én.
A mérkÅ‘zés jegyzÅ‘könyve:
MezÅ‘kövesd Zsóry - Vasas FC 1-2 (1-0)
MezÅ‘kövesd, 2000 nézÅ‘, vezette: Solymosi (Kelemen, Szilágyi)
MezÅ‘kövesd: Kunsági - Búrány, Csató, Szeles, Hegedűs Cs., Tajthy (Baracskai), Hegedűs D., Takács, Molnár, Máté (Pantovics), Balajti (Menougong). VezetÅ‘edzÅ‘: Tóth László
Vasas: Hermány - Preklet, Tamás (Nagy), Grúz, Ádám (Hajdú), Ferenczi, Gál, Berecz, Lázok (Menyhárt), Remili, Görgényi. VezetÅ‘edzÅ‘: Szanyó Károly
Gólok: Máté (9.p), ill. Remili (67.p), Ferenczi (72.p)
A bajnokság állása
1. Vasas FC | 15 | 10 | – | 5 | 34–19 | +15 | 30 |
2. Békéscsaba ElÅ‘re | 15 | 10 | – | 5 | 22–17 | +5 | 30 |
3. MezÅ‘kövesd Zsóry FC | 15 | 8 | 5 | 2 | 29–15 | +14 | 29 |
4. Gyirmót FC GyÅ‘r | 15 | 8 | 5 | 2 | 26–14 | +12 | 29 |
5. Szolnoki MÁV FC | 15 | 8 | 4 | 3 | 28–22 | +6 | 28 |
6. Szeged 2011 | 15 | 7 | 2 | 6 | 18–17 | +1 | 23 |
7. Soroksár SC | 15 | 6 | 2 | 7 | 19–21 | –2 | 20 |
8. ZTE FC | 15 | 5 | 5 | 5 | 22–23 | –1 | 20 |
9. Soproni VSE-GYSEV | 15 | 5 | 5 | 5 | 22–24 | –2 | 20 |
10. Szigetszentmiklósi TK | 15 | 5 | 5 | 5 | 13–15 | –2 | 20 |
11. FC Ajka | 15 | 4 | 4 | 7 | 21–22 | –1 | 16 |
12. Kaposvári Rákóczi FC | 15 | 4 | 4 | 7 | 16–18 | –2 | 16 |
13. Ceglédi VSE | 15 | 2 | 8 | 5 | 16–22 | –6 | 14 |
14. Aqvital FC Csákvár | 15 | 2 | 5 | 8 | 19–27 | –8 | 11 |
15. FGSZ Siófok | 15 | 1 | 8 | 6 | 21–31 | –10 | 11 |
16. Balmazújváros | 15 | 2 | 4 | 9 | 17–36 | –19 | 10 |
Vissza