Ugrás a tartalomhoz

Megjelent a Matyóföld periodika (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Bemutatták a Matyóföld időszaki kiadvány 2013-2014-es számát november 28-án. Mezőkövesd Város Önkormányzata és a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. által szervezett ünnepséget a Városi Galériában tartották meg.

Az ünnepség keretében Vámos Zoltán alpolgármester mondott köszöntőt és az olvasóközönség figyelmébe ajánlotta a 2013-2014-es esztendő néprajzi, irodalmi írásaiból, tanulmányaiból megszületett kötetet.
A bevezető gondolatok után dr. Hajdu András, a szerkesztőbizottság elnöke mutatta be a periodikát. Elmondta, hogy a könyv 251 oldalon, hét fejezetbe rendezve gyűjti össze a Matyófölddel, Mezőkövesddel kapcsolatos irodalmi-helytörténeti írásokat. A könyv témái közül kiemelte a 2013-as Hit évével foglalkozó írást, amelyet dr. Medvegy János plébános írt. Hozzátette, hogy a könyv egyik, In Memoriam címet viselő fejezetében az elmúlt két évben elhunyt, neves mezőkövesdi emberekről emlékeznek meg. Így például Cseh Károly költőről, Tardi Sándor grafikusról, dr. Kápolnai Ivánról, Mezőkövesd díszpolgáráról jelent meg visszatekintő, emlékező írás, nekrológ.
A szerkesztőbizottság elnöke elmondta, hogy új fejezetként jelent meg a könyvben a Civil szféra, ahol az egyik cikk a Mezőkövesdi Városszépítő és Városvédő Egyesülettel foglalkozik. A fejezet másik írásában az olvasók Hatvani professzorról, a Gimnáziumi kötődéséről a Hatvani diákjai színdarabról tudhatnak meg többet. Természetesen az időszaki kiadvány külön fejezetben foglalkozik a matyó néprajzzal, szépirodalmi alkotásokkal, illetve az Anno című fejezetben Mezőkövesd múltjával, történetével foglalkozó tanulmányok olvashatóak.
A szerkesztő-bizottság tagjaként a könyv összeállítását segítette Csirmazné Cservenyák Ilona, dr. Hajdu András, Répászky Zoltán és Szlovák Sándor. A könyv felelős kiadója a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft.
A könyv bemutatása után dr. Szedresi István beszélt a Matyóföld című könyvhöz, illetve Mezőkövesdhez fűződő tapasztalatairól, érzéseiről. Az ünnepséget kulturális műsor színesítette.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek