Ugrás a tartalomhoz

„Az Úr nékem őriző pásztorom” – a falvédők világa tárlatba foglalva (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Papczun Ernő több mint 700 darabos falvédő gyűjteményéből kaphatnak ízelítőt azok, akik ellátogatnak a Közösségi Ház december 4-én megnyílt kiállítására.

A tárlatot Balogh Éva, a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület elnöke nyitotta meg, aki bemutatta Papczun Ernőt. Elmondta, hogy már 11 éves kora óta folyamatosan hódol szenvedélyének. Először szalvétákat, üvegeket, pipákat gyűjtött. Az első falvédő darabokat 18 évvel ezelőtt szerezte be, azóta már egy 700 darabos gyűjtemény tulajdonosa a Miskolcon élő, de gesztelyi származású Papczun Ernő. Az első falvédői szülőházából kerültek ki, amelyek már gyermekkorában is állandó díszítő elemei voltak otthonának. Balogh Éva emellett kitért a falvédők történetére, korszakonkénti változó funkcióira is.
A megnyitó gondolatok után maga a gyűjtő, Papczun Ernő beszélt szenvedélyéről. Elmondta, hogy saját első, kedvenc, a gyermekkorát is végigkísérő „Az Úr nékem őriző pásztorom” feliratú, illetve a „Bármerre is visz sorsom útja, visszavágyom csendes kis falumba” szövegezésű falvédő szintén láthatóak a tárlaton.
A mezőkövesdi kiállításra mintegy 60 darab, népi, többségében egyházi, vallásos szöveggel ellátott falvédőt hozott el. A textíliákon használt felirat utal arra, hogy ki készítette. Ha fiatal lányok hímezték, akkor a témája a szerelem, az idősebbek inkább az egyházi, bibliai szövegeket helyezték el rajtuk. A feliratok témái a szomorúság, a boldogság, a szerelem, a csalódottság, a vallásosság köré csoportosulnak. A falvédők mellett vannak surcok, kötők, kefe-, fésű- és sikálótartók, ágyvédők is. Általában a kék, piros szín dominál ezeken a textilképeken, de van közöttük néhány több színnel készült darab is.
A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. által szervezett kiállítás 2015. január 7-ig tekinthető meg.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek