Ugrás a tartalomhoz

Gimnáziumi szalagavató (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

148 diák vehette át az utolsó éveseknek járó szalagot, illetve gyűrűt a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola szalagavató ünnepségén.

A középfokú oktatási intézmény szokásos végzősök által előadott műsorát december 5-én tekinthették meg a fiatalok szülei, hozzátartozói. Az öt, érettségi előtt álló osztály különböző produkciókkal lépett színpadra. Volt egyebek mellett vicces jelenet, tánc, közös ének, vers, felelevenítették a szalagavatóra történő készülődést, vagy épp tükröt mutattak tanáraiknak.
Az ünnepségén végén Juhász Jánosné igazgató osztotta meg gondolatait, aki négy pontba szedve összegezte a fiatalok középiskolai éveit. Az összegzés első pontja, hogy a diákok a szalagavató révén több mint 100 éves hagyományt követnek, elevenítenek fel, amely azt jelzi, hogy egy új generáció áll a nagybetűs, felnőtté válás kapujában, és szeretne rajta átlépni. A második pillérként az iskola falain belül tapasztalt, megélt vegyes érzelmeket emelte ki: az első nap, az első számonkérés, új tanárok, környezet, barátok izgalma, az idővel kialakult barátságok, közösségek örömteli pillanatai. A harmadik pontja az összegzésnek a figyelmeztetés volt, amelyben az érettségi jelentőségére, nehézségeire hívta fel a figyelmet az igazgató. Beszéde zárásaként pedig kitartást, erőt kívánt a végzősök számára a felvételihez, az előttük álló feladatokhoz. Az ünnepi gondolatok után az eseményt a szalagtűzés zárta.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek