Ugrás a tartalomhoz

Zajlik a munka (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

A kivitelező cég felvonult és elkezdte a munkát a Városi Rendelőintézetben. A tervek szerint jövő év májusára elkészülhet a beruházás.

A Városi Rendelőintézetben pályázati és önkormányzati forrásból mintegy 700 millió forint értékű fejlesztés kezdődött el decemberben. A kivitelezést a Szilvási Építő Kft. végzi, aki december 8-án átvette az építési területet és elkezdte a munkát.
„Elsőként az egészségügyi intézmény udvarán lévő lapos tetős épület átalakítását kezdtük el, amely falbontással, kisebb átépítéssel, festéssel jár. A tervek szerint január második hetére átköltözhetnek a Rendelőintézet második emeletén található rendelések ebbe az átalakított épületrészbe. Ezt követően kezdjük el az intézmény lapos tetejére felépíteni a könnyűfém szerkezetű tetőt és padlásteret. Majd pedig szintenként fogjuk a munkát folytatni, amellyel párhuzamosan a külső munkák is zajlanak majd” – mondta el Szilvási András, a kivitelezést végző cég ügyvezetője.
Az önkormányzat a felújítás ideje alatt a Rendelőintézet környékén található fizetős parkolók használatát ingyenessé tette, így díjfizetés nélkül tudnak parkolni az intézmény környékén.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek