hu en de pl
ma 2019. augusztus 23. (péntek) 10:52 Bence névnapja van





Vereséggel zárták az évet

PLER Budapest - Mezőkövesdi KC 25-24 (14-15)

Kikapott városunk felnőtt csapata az év utolsó bajnoki mérkőzésén. Kézilabdázóink a bennmaradásért küzdő fővárosi gárdától szenvedtek vereséget Budapesten.


Az NB I-es kézilabda bajnokság 18. mérkőzésén a 9. helyezett PLER otthonában vendégeskedtek Trivkovicsék december 20-án. Mindkét csapat számára nagyon fontos volt a győzelem megszerzése, ugyanis a hazaiak a Komló, míg az MKC a Balatonfüred ellen maradt pont nélkül a pontvadászat legutóbbi játéknapján. Csapatunknak törleszteni valója is akadt Leimeterékkel szemben, mivel a fővárosiak októberben 33-30-ra győztek Mezőkövesden.


Hullámzó játék

A találkozót a hazaiak kezdték jobban. Hultvágner István tanítványai 3-1-re, majd a 8. minutumban Bak találata után 5-3-ra vezettek. Négy perccel később Dzono átlövésével egyenlített az MKC és Lókodi révén a vezetést is sikerült megszerezni. Ezt követően beindult a kövesdi henger. A játékrész felénél Leimeter átlövésből szerzett gólja után még csak 9-8-ra vezettek a Skaliczki tanítványok, de ekkor főképp védekezésben alaposan feljavultak Pavlovicsék. Kézilabdázóink Lókodi vezetésével elől szépen termelték a gólokat, miközben Volarevics kapuja 10 percig érintetlen maradt, ennek köszönhetően 5 perccel a szünet előtt 13-8-as kövesdi vezetés állt az eredményjelzőn. Csapatunk talán túlságosan is megnyugodott a nagy előny birtokában, ugyanis ezt követően visszaesett Szepesiék teljesítménye. A vendéglátók huszáros hajrát vágtak ki, ennek eredményeként a szünetben csak egy góllal állt jobban az MKC.


Negyedórás gólcsend

Fordulás után nagy küzdelem, de sok hiba és kevés gól jellemezte a mérkőzést. Ezzel együtt fokozatosan nőtt a különbség a csapatok között, így a 40. percben ismét öt góllal, 21-16-ra vezettek Csuzicsék. A 21. kövesdi gólt Radnic szerezte, de a 21-es szám ezúttal nem hozott szerencsét. Együttesünk 15 percig képtelen volt bevenni Kránitz hálóját, így a védekezés hiába működött elfogadhatóan, a PLER 23-21-es előnyről kezdhette meg az utolsó 5 percet. Az MKC innen még talpra állt és előbb Grünfelder, majd két perccel a lefújás előtt Trivkovics találatával kiegyenlített, viszont az utolsó szó a hazaiaké volt, akik Mikita záró percben lőtt góljával megnyerték az összecsapást. A találkozóhoz tartozik, hogy Trivkovics szándékos ütésért piros lapot kapott a 60. minutumban.
Kézilabdázóink tehát az alapszakaszban mindkétszer kikaptak a PLER-től, így Lókodiék nagy valószínűséggel az alsóházban folytatják majd szereplésüket.


Tétmeccs januárban

Grünfelderék továbbra is a 7. helyen állnak a tabellán 13 ponttal, az egyaránt 15 egységgel rendelkező Gyöngyös és Orosháza mögött. Csapatunk tétmérkőzésen legközelebb az Orosháza FKSE-Linamar ellen lép majd parkettre a Magyar Kupában január 21-én. A találkozót 18 órakor rendezik meg Mezőkövesden, a Városi Sportcsarnokban.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

PLER-Budapest – Mezőkövesdi KC 25–24 (14–15)
Lőrinci sportcsarnok, 350 néző. V: Andorka, Hucker
PLER: Kránitz – Gyene 2, Leimeter 4, BAK 5 (2), KOCSI 3, J. MIKITA 6, Auth. Csere: VÁCZI (kapus), Kemény L., Laurencz 3 (1), Tóth P., BOHÁCS 2. Edző: Hutvágner István
MEZŐKÖVESD: Volarevic – Vasics 2, DZONO 6, Trivkovics 1, Pavlovics 2, Radnics 1, Szepesi. Csere: Holló B. (kapus), Csuzics 3 (2), Grünfelder 1, LÓKODI 6, Nakhayenka, Terenyi, Pálos 2. Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 8. p.: 5–3. 13. p.: 6–7. 23. p.: 8–13. 40. p.: 16–21. 47. p.: 21–21. 54. p.: 23–21. 57. p.: 23–23
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 3/2
Kizárás: Trivkovics (utolsó perces sportszerűtlenség) 

B. K.

(Fotó: plerkc.hu)



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés