hu en de pl
ma 2019. november 13. (szerda) 02:50 Szilvia névnapja van





Jubileumi nyitóhangverseny

Immár fennállásának 20. évfordulóját ünnepeli a Szent László Kamarakórus. Ennek alkalmából december 27-én teltház előtt megtartották a kórus 20. karácsonyi hangversenyét, amely egyben az ünnepi koncertsorozat nyitóeseménye is volt.


Az este során a két évtized alatt előadott zenedarabokból hallgathatott meg válogatást a közönség. Az eseményen a kórustagok az új, Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott nyertes pályázat keretében megvarratott pelerinekben léptek fel, amelyeknek matyó mintával történő kihímzését Mezőkövesd Város Önkormányzata támogatta. A hangversenyen az új generáció, a Szent László Babakórus is bemutatkozott. A 3-10 év közötti gyermekeket összefogó énekkar karácsonyi dalokat adott elő. Az esemény végén Medvegy János apát plébános köszöntötte a jeles évforduló alkalmából a kórust.
A rendezvény jótékonysági célt is szolgált, hiszen az eseményen adományokat gyűjtöttek a magánszemélyek által elindított kezdeményezés keretében a beteg Szarvas Zsófi javára. A Szent László Kamarakórus a helyszínen eladott zenei albumainak eladásából származó bevételét felajánlotta a kislány számára. Az este során 100.500 forint gyűlt össze, amelyből a kislány számára fontos, elengedhetetlen táplálék-kiegészítőket, egészségügyi készítményeket vásárolnak és juttatják el a családhoz.

M. Zs.



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés