Ugrás a tartalomhoz

Elkezdték a munkát (videóval)

Három labdarúgóval erősödhet a Mezőkövesd Zsóry felnőtt csapatának játékoskerete. Dombó Dávid és Lukács Rajmund mellett nagy valószínűséggel Dvorschák Gábor is városunkban folytatja pályafutását.

A 21 esztendős hálóőr, Dombó Dávid Pápán kezdte a pályafutását, majd a Szombathelyi Haladás kötelékébe került, ahol az Illés Akadémián pallérozódott. A dunántúli együttes korosztályos csapatai mellett félévig az NB II-es Dunakanyar-Vác gárdáját erősítette, míg legutóbb az osztrák Regional Ligban szereplő SV Lafnitz kapuját őrizte kölcsönben. Érdekesség, hogy Dombó vezérletével a Duna-parti együttes 1-0-ra legyőzte csapatunkat 2012. október 27-én Vácon úgy, hogy Hamar még büntetőből sem tudta bevenni a piros-kékek hálóját. A kapus a magyar korosztályos válogatottakban is szerepelt, ahol az U18-as, az U19-es és az U21-es nemzeti csapatban összesen 14-szer lépett pályára. A hálóőr egyelőre félévre, és kölcsönben érkezik városunkba.
Mezőkövesdre igazol a támadó Lukács Rajmund, aki az FC Bihor csapatának tagjaként gólkirály lett a román másodosztály legutóbbi, 2013-2014-es kiírásában. A román-magyar kettős-állampolgárságú 26 esztendős csatár korábban az élvonalban szereplő Astra Ploiesti gárdájában is futballozott. A labdarúgó fél + 1, vagy fél + 2 éves szerződést fog kötni a Mezőkövesddel.
A klub vezetői szintén nagyon közel állnak a megegyezéshez Dvorschák Gáborral. A belső védőként bevethető rutinos focista pályafutásának jelentős részét Újpesten töltötte, ugyanis 1998-tól egészen 2012 nyaráig állt a lila-fehérek alkalmazásában, de eközben félévig Kecskeméten játszott. A 25 éves labdarúgó ezt követően a német negyedosztályú Carl Zeiss Jena együttesét erősítette, majd egy évvel ezelőtt Artner Tamás javaslatára a Szombathelyi Haladáshoz igazolt. A játékos mezőkövesdi szerződésének időtartamát a hét közepén véglegesíthetik.
Tóth László vezetőedző elmondta, hogy a következő napokban érkeznek még próbajátékosok és reményei szerint ezen a héten 90%-ban összeáll a játékoskeret, ugyanakkor hozzátette, hogy az átigazolási időszakban várható még mozgás.


Speciális felkészülés

Labdarúgóink január 5-én kezdték meg a felkészülést a tavaszi szezonra. Az első foglalkozáson futás és konditermi erősítés szerepelt a programban. Tóth László  kedden két edzést vezényel a csapatnak, majd a hét további részét elsősorban egy speciális fizikai és pszichikai állapotfelmérés fogja meghatározni, amit a fővárosban végeznek majd el. A Nyugat-Európában széles körben alkalmazott vizsgálatot hazánkban elsőként labdarúgóink fogják elvégezni. Az eredmények ismeretében külön csoportos foglalkozások is színesíthetik majd a felkészülési időszakot. „Ahhoz, hogy folyamatosan ellenőrizni tudjuk a játékosok állapotát, szükségünk lesz speciális  műszerek beszerzésére is az elkövetkezendő napokban. Gondolok itt például a polár órára, mellyel objektív képet kaphatunk arról, hogy a játékosok milyen fizikai terhelést kaptak. Ezen a területen jelentősen szeretnénk előrelépni. Szerencsére ehhez a lehetőségek adottak, a klub vezetői mindent megtesznek azért, hogy lépésről-lépésre előrébb jussunk”– emelte ki Tóth László.
Ami az edzőmérkőzéseket illeti, labdarúgóink először Abaújszántón fognak részt venni kispályás teremtornán január 17-én. Két nappal később egy kéthetes edzőtábor kezdődik a Zsóry üdülőterületen, ahol január 19-e és február 1-je között zömében napi két edzéssel és edzőmérkőzésekkel hangolnak a bajnoki rajtra Kulcsárék. Az első nagypályás felkészülési mérkőzést január 22-én, 14 órától a DVTK vendégeként Miskolcon játsszák majd le Hegedűsék. Az első hazai felkészülési összecsapáson duplázni fognak a „Tóth fiúk”, ugyanis január 24-én, szombaton 10 órától az NB III-as Tiszaújváros, míg 12 órától a szintén harmadosztályú Putnok ellen meccselnek Kunságiék a Városi Stadion műfüves pályáján. Január 28-án, szerdán 14 órától az első osztályú Puskás Akadémia vendégeskedik majd Mezőkövesden, míg 31-én, 15 órától a szintén NB I-es DVSC-TEVA otthonába látogatnak focistáink. Csapatunk februárban megmérkőzik többek között az első osztályú Budapest Honvéddal, az NB III-as Kazincbarcikával, Váccal és Hatvannal is.
A tavaszi nyitómérkőzést február 21-én, szombaton 16 órától rendezik meg Mezőkövesden, amiikor is a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő ellen lépnek majd pályára labdarúgóink.

Kapcsolódó hírek