Ugrás a tartalomhoz

Puskás siker (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Mezőkövesd Zsóry – Puskás Akadémia FC 0-2 (0-1)

Kétgólos győzelmet aratott az élvonalban szereplő Puskás Akadémia együttese Mezőkövesden.

Nehéz feladat várt labdarúgóinkra a január 28-án megrendezett felkészülési találkozón, hiszen Benczés Miklós csapata az OTP Bank Liga 8. helyén áll 17 fordulót követően. Az összecsapáson mindkét gárda tartalékosan lépett pályára, különböző okok miatt több meghatározó játékost is nélkülöztek a szakvezetők.


Fölény a hajrában

A találkozó elején a vendégek játszottak aktívabban és Kunsági már a 7. percben óriási bravúrt mutatott be. A rutinos hálóőr egy szögletet követő csúsztatást tornászott ki a léc alól. Két perccel később a túloldalon Lukács kapott remek indítást, majd rövid labdavezetés után éles szögből kapura lőtt, azonban Danilovic előrevetődve hárított. A 12. minutumban egy gyors felcsúti akció végén Hudák kapott jó indítást és senkitől sem zavartatva közelről a hálóba passzolt. Az első negyedóra vége előtt Makrai tálalt remekül Kleinheisler elé, aki állítgatás nélkül centikkel a bal kapufa mellé helyezett. Néhány perccel később Fiola vállalkozott lövésre 20 méterről, de jócskán a keresztléc fölé durrantott. A 21. percben Tajthy kiváló szabadrúgását követően Hegedűs Dávid emelkedett jó ütemben, viszont a fejese elzúgott a bal alsó sarok mellett. Négy perccel később egy kövesdi védelmi hiba után Makrai lépett ki középen, lapos kísérletét Kunsági megfogta. Együttesünk az utolsó 15 percben átvette a játék irányítását és többször is eljutott a Puskás Akadémia kapujáig. A 31. minutumban Lukács lépett ki a védők között, a lövését követően Danilovic remekül avatkozott közbe. Tíz perccel a félidő vége előtt Baracskai szabadrúgását öklözte ki rosszul a hálóőr, aki a kapu torkában nagy bravúrt bemutatva javította ki a hibáját. A szögletet követően Lukács bólintott nagy helyzetben a kapu fölé. A Tóth fiúk Baracskai sarokrúgása után jártak legközelebb az egyenlítéshez, viszont Hegedűs Dávid csúsztatását a felső léc hatástalanította a 41. percben.


Kimaradt helyzetek

Csapatunk fordulás után is nagy fölényben futballozott. A 48. percben Tajthy kiugratásával Szeles lépett ki és a szóló végén Danilovics nagyot nyújtozva hárított. A játék képe hosszú ideig nem változott, majd a félidő derekán magukra találtak Fioláék  és a kövesdi „kölcsöntámadó” Harsányi révén kétszer is növelhették volna az előnyüket. A csatár első lövését Dombó, míg a második próbálkozását a kapufa hárította a 67., illetve a 69. percben. Egy perccel ezután Medgyes révén egy komoly kövesdi lehetőség alakult ki a vendégek kapuja előtt, viszont a fiatal támadó nagy helyzetben a kapu fölé bombázott. A záró 10 perc elején az ismét az előrehúzódó Szeles lövése akadt el a szépen vetődő Danilovicban. A vendégek góllal büntették a kimaradt helyzetet, ugyanis hat perccel a lefújás előtt egy gyönyörű szögletvariáció végén Barcsay lőtt közelről a hálóba, így a felcsúti együttes kétgólos győzelmet aratott városunkban.
Labdarúgóink legközelebb a DVSC-TEVA vendégeként, Debrecenben lépnek pályára január 31-én, szombaton 13.30-kor.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mezőkövesd Zsóry - Puskás Akadémia FC 0-2 (0-1)
Mezőkövesd Zsóry: Kunsági – Hegedűs Cs. (Szeles)., Gengeliczki, Dvorschák, Baracskai (Burány), Hegedűs D., Takács, Tajthy, Molnár G. (Medgyes), Bajzát (Máté), Lukács (Csirmaz).
Puskás Akadémia: Danilovic – Koronczi, Tar, Vasziczku, Fabio, Zsótér (Barcsay), Kleinheisler, Makrai, Hudák, Harsányi, Fiola (Gohér).
Gólszerzők: Hudák (12.p), Barcsay (84.p)

B. K.

Kapcsolódó hírek