Ugrás a tartalomhoz

Együttműködés határok nélkül (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Öt ország középiskolás diákjai találkoztak Mezőkövesden a Comenius Iskolai együttműködési pályázat keretében.

Az európai uniós program az óvodáktól kezdve a középiskolákig gyakorlatilag minden közoktatási intézmény számára biztosít pályázati lehetőségeket. Az akció céljai között szerepel a közoktatás minőségének fejlesztése, az iskolák közötti együttműködések, valamint a nyelvtanulás segítése. A program kitűnő lehetőséget biztosít a tapasztalatcserére és a határokon átívelő kapcsolatteremtésre.
A két éves nemzetközi együttműködés közös projektek elkészítésére ösztönzi a résztvevő oktatási intézményeket.

A Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola a Comenius pályázat keretében a 2014-2015-ös tanévben angol, német, holland és olasz iskolákkal alakított ki kapcsolatot. A résztvevők minden csoport hazájába ellátogatnak. Tavaly Olaszországban és Hollandiában találkoztak, míg legutóbb több mint 60 fő részvételével Mezőkövesden rendeztek összejövetelt január 25-e és 29-e között.


Tartalmas programok

A változatos és tartalmas programok központjában a résztvevő országok néptáncainak megismerése állt. Vasárnap a magyar, míg hétfőn az interaktív ismerkedős játék mellett a holland, német és angol táncokat tanulmányozhatták a résztvevők.
Január 27-én a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolába látogattak, ahol elsőként Juhász Jánosné igazgató mondott köszöntőt, majd dr. Fekete Zoltán polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait. Városunk vezetője ismertette Mezőkövesd múltját és felsorolta a legfontosabb nevezetességeket. Hangsúlyozta a matyó népművészet egyedi motívumvilágát és kulturális szerepét, amely 2012-ben az UNESCO világörökség reprezentatív listájára is felkerült. Kiemelte a turisztikai szempontból kiemelkedő létesítményeket, köztük a Hadas városrészt, a Zsóry fürdőt, a Matyó Múzeumot, valamint a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeumot. Beszédének végén a nevezetességek meglátogatására ösztönözte a jelenlévőket és kellemes kikapcsolódást kívánt a városban töltött napokhoz.
A projekt résztvevői Radványi Viktóriának, a Szent László Gimnázium tanulójának angol nyelvű előadásában megismerhették hazánk és Mezőkövesd életével, kiemelkedő létesítményeivel. A prezentáció segítségével a magyar gasztronómia világa és Budapest és Mezőkövesd főbb nevezetességei mellett a matyó kultúrával, a Szent László Gimnáziummal és az intézményben folyó oktatással is megismerkedhettek a vendégek, melyet az előadás után nyílt órák keretében személyesen is megtapasztalhattak.
A program délután folytatódott, amikor is a Hadas városrészbe látogattak a csoportok, ezen felül varrás, valamint a porcelán-, és bútorfestés rejtelmeibe is betekinthettek. A nap zárásaként az angol táncok megtekintése, megismerése szerepelt a programban.

Szerdán Budapestre látogattak a résztvevők, ahol autóbuszos idegenvezetés segítségével meglátogatták a város nevezetességeit, köztük a Parlamentet és a Vörösmarty teret. A nap záró eseményét egy közös táncshow jelentette a Zsóry Zsibongóban. A jó hangulatú eseményen minden csoport bemutatkozott.

B. K.

Kapcsolódó hírek