Ugrás a tartalomhoz

Miniszterelnöki látogatás (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Háromnapos évnyitó tanácskozást tartott a Fidesz-KDNP frakció városunkban február 4–6. között. Szerdán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ellátogatott a mezőkövesdi Polgármesteri Hivatalba, ahol Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője és dr. Fekete Zoltán polgármester fogadta.

A politikusok a térséget érintő ügyekről tárgyaltak. A miniszterelnök mezőkövesdi tartózkodása alatt megtekintette a mezőkövesdi repülőteret is, majd tiszteletét tette a Mezőkövesd Zsóry sportlétesítményénél is, ahol a klub vezetőségével, támogatóival és edzőivel találkozott. Orbán Viktor mezőkövesdi programjainak zárásaként február 5-én ellátogatott a Kovács Kft.-hez.
A frakcióülésen egyebek mellett a parlamenti képviselőcsoport a megélhetési bevándorlás visszaszorítását, a bankok elszámoltatásának végig vitelét és a nemzeti közműszolgáltató felállítását, időbeli ütemezését, az oktatás és az egészségügy kérdéseit vitatta meg.



Szakpolitikusok Mezőkövesden

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megtekintette a Kovács Kft. telephelyét, majd helyi cégvezetőkkel beszélgetett. Szó esett a vállalkozások problémáiról, ezek megoldásairól, illetve fejlesztési lehetőségekről. Varga Mihály a szakképzés fontosságát hangsúlyozta, mint mondta, egy rossz diplománál többet ér egy jó szakmunkás végzettség.

Dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár február 4-én ellátogatott az egy hete megnyílt mezőkövesdi Kormányablakba, ahol Kerékgyártó László hivatalvezető fogadta. Az államtitkár a közigazgatási rendszer átalakításáról, a Kormányablakok lehetőségeiről, bővítéséről, az eddig szerzett tapasztalatokról egyeztetett a mezőkövesdi kormányhivatal vezetőivel.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a Mozgásszervi Rehabilitációs Központban dr. Kovács Lajos igazgatóval Mezőkövesd egészségügyi fejlesztési lehetőségeiről tárgyalt.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és dr. Fekete Zoltán polgármester megtekintette a Hadas városrészt, majd a tájházakat és ezt követően a Mezőgazdasági Gépmúzeumban Hajdu Ráfis János, Kádár Zoltán és Csirmaz István mutatták be a matuzsálemi korú gépritkaságokat.

Kapcsolódó hírek