Ugrás a tartalomhoz

Könyv a nagy utazóknak (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

44 ország, 102 hét, több tízezer kilométer tapasztalatait, élményeit osztja meg az olvasókkal Korpás Károly most megjelent, Csodálatos Európa című könyvében.

Korpás Károly már több ízben mutatkozott be a mezőkövesdieknek fényképeivel, művészi fotóival, amelyek többsége magyarországi és külföldi útjai során készült. Most úgy döntött, hogy nemcsak fényképek keretében osztja meg élményeit az emberekkel, hanem írásos formában is. Ebből a célból írta meg Csodálatos Európa című könyvét, amelyet február 9-én mutatott be a nagyközönségnek. Az utazási beszámolót saját fotóiból összeállított vetítéssel színesítette.
Korpás Károly az elmúlt három évben 44 országban járt, 102 hetet töltött utazással, több tízezer kilométer van a háta mögött. A könyvben a felkeresett úti célokat, az ottani kihagyhatatlan látványosságokat, az általa felkeresett helyszíneket veszi górcső alá. Azonban ez a kötet több mint egy egyszerű úti kalauz.
A szerző nemcsak bemutatja az adott országot, vidéket, hanem hasznos tanácsokkal látja el az olvasókat. Választ kaphatunk egyebek mellett arra, hogyan érjük el úti célunkat, álmaink országát pár ezer forintból? Hogyan találhatjuk meg a legolcsóbb megoldásokat, szállásokat, közlekedési formát, mikor érdemes lefoglalni a legkevesebb kiadással a repülőjegyeket, mire érdemes odafigyelni. Kiemelte, hogy a legfontosabb és legelső lépés, hogy körültekintően, részletesen tervezzük meg utazásainkat.
A könyv tehát hasznos lehet az utazás szerelmeseinek, azoknak, akik még most tervezik külföldi országok meglátogatását.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek