hu en de pl
ma 2019. március 18. (hétfő) 23:02 Sándor, Ede névnapja van





Hetet rúgtak két meccsen (videóval frissítve)

Két felkészülési mérkőzést játszott le a Mezőkövesd Zsóry NB II-es felnőtt együttese február 11-én. Labdarúgóink a Felsőtárkány és a Hatvan ellen egyaránt háromgólos sikert értek el. (Fotó: kovesdisport.hu)


Tóth László tanítványai két harmadosztályú gárda ellen „futottak ki” a pályára szerda délután. Együttesünk elsőként az NB III Keleti csoportban 11. helyen álló Felsőtárkányt fogadta a Városi Stadion műfüves játékterén. Csapatunk a mérkőzés nagy részében jelentős mezőnyfölényben futballozott és ez helyzetekben, valamint gólokban is megmutatkozott. A kövesdi lehetőségek közül Nyilas kettőt is kihasznált, ezzel a Tóth fiúk megnyugtató előnyre tettek szert. A győzelmet Balajti biztosította be közvetlenül a lefújás előtt. A rutinos támadó 14 méterről emelt higgadtan a kapuba, így a Mezőkövesd - Felsőtárkány találkozó 3-0-ás hazai sikerrel zárult.


Négyet vágtak

A tárkányiak után a 4. helyezett Hatvan volt Kulcsárék ellenfele. Labdarúgóink a kezdő sípszó után azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést és futószalagon dolgozták ki a gólszerzési lehetőségeket. A játékrész felétől kiegyenlítettebb lett a találkozó, de ekkor megtört a jég. A 26. perben Kulcsár kitűnő átadását Máté továbbította közelről a kapuba, ezzel csapatunk megszerezte a vezetést. A gól után mindkét csapat előtt adódott lehetőség, de az eredmény nem változott a szünetig.
A vendégek fordulás után is bátran játszottak, azonban a tempót labdarúgóink diktálták. A 62. percben ismét Máté villant meg a 16-oson belül és higgadt találata után már kétgólos vezetésnek örülhettek a hazai drukkerek. Hat perccel később az első gólhoz hasonlóan Kulcsár vállalta magára az előkészítő szerepet, a sarokkal lekészített labdáját Hegedűs Dávid helyezte közelről a hatvaniak hálójába. Újabb három minutum elteltével ismét Kulcsár kergette őrületbe a vendégek védelmét, majd „gólt rúgatott” Mátéval, aki közeli találatával mesterhármast ért el az edzőmeccsen. Az utolsó perben Sárközi révén szépítettek a látogatók, de ezzel együtt magabiztos kövesdi sikerrel zárult a találkozó. A végeredmény: Mezőkövesd Zsóry – FC Hatvan 4-1.


Farkas István Emléktorna

Együttesünk legközelebb a Farkas István Emléktornán lép pályára február 14-én. A négy csapatos mezőkövesdi torna keretében labdarúgóink először a Kazincbarcika csapatával mérkőznek meg 12 órától a Városi Stadion műfüves pályáján. A találkozók 2x35 percesek lesznek. A mérkőzések megtekintése ingyenes!

B.K.


A torna menetrendje:

10.30: Putnok- Felsőtárkány

12.00: Mezőkövesd Zsóry – Kazincbarcikai SC

13.30: Bronzmérkőzés

15.00: Döntő



Vissza

Hirdetés

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés