Ugrás a tartalomhoz

Több forrás a múzeumainkra (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

Több mint 19 millió forint állami támogatást fordíthatnak városunk múzeumaira 2015-ben. A forrást működésre, fejlesztésre használhatják fel az intézmények.

Csaknem egymilliárd forint múzeumi célú állami támogatásról döntött január végén az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amit az egykori megyei múzeumi szervezetek önkormányzati fenntartásba került tagintézményei kapnak meg. Ebből a forrásból Mezőkövesd intézményei is részesülnek.
„Idén több mint 19 millió forint jut a múzeumainkra, a Matyó Múzeumra, a Mezőgazdasági Gépmúzeumra, a tájházakra, amely közel két millió forinttal több, mint a tavalyi összeg” -  mondta el dr. Fekete Zoltán polgármester.
A forrást a gyűjtemények fenntartására, illetve a kiállítások anyagainak frissítésére fordítja az önkormányzat.
Decemberben újabb támogatáshoz jutott Önkormányzatunk, amelyet szintén múzeumfejlesztésre fordítanak majd.
„December végén kaptuk az értesítést, hogy plusz forrásként 20 millió forintot kapunk múzeumfejlesztésre, amelyet a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeumban használunk fel kiállítótér-bővítésre, infrastrukturális fejlesztésre. Összességében azt mondhatom, hogy 2015-ben, az előző évekhez képest jelentős pénzösszeget kaptunk a múzeumunk fejlesztésére” – tette hozzá a polgármester.
Mezőkövesd Önkormányzata folyamatosan dolgozik, hogy pályázati és egyéb lehetőségek kihasználásával minél több forráshoz juttassa a múzeumokat, hogy megteremtse a fejlesztési elképzelésekhez szükséges pénzeszközöket.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek