Ugrás a tartalomhoz

Közel a négyhez

Mezőkövesd hírei

Balatonfüredi KSE – Mezőkövesdi KC 32-29 (15-11)

Továbbjutott városunk felnőtt csapata a Magyar Kupában a Balatonfüred ellen. Skaliczki László tanítványai hősies küzdelemben ejtették ki a párharc favoritját.
(Fotó: veol.hu)

Együttesünk számára nagyon komoly erőpróbát jelentett a sorozat, hiszen Csuzicséknak az NB II-es Salgótarján és az NB I felsőházába jutott Orosháza legyőzését követően a bajnoki dobogóra is jó eséllyel pályázó Balatonfüreddel kellett megmérkőzniük. Az MKC január 31-én fogadta a dunántúli egyletet, amikor is Szepesiék nagy meglepetésre 21-16-os sikert értek el az EHF Kupa legjobb 16 csapata közé jutó Iváncsikék ellen. Az öt gólos előny ellenére Csoknyai István együttese számított esélyesebbnek a továbbjutásra, de mindenképp bizakodásra adott okot, hogy csapatunk az elmúlt hetekben kiváló formában játszott.


Jó kezdés

Kézilabdázóink a mérkőzés elején megmutatták, hogy fizikailag és mentálisan is jó állapotban vannak, ugyanis a fürediek hosszú ideig nem tudták lerázni magukról Grünfelderéket. A hazaiak nagy elánnal kezdték a mérkőzést és Radnic gólja után megfordították az eredményt, viszont a 12. percben 6-5-re ismét az MKC vezetett. Kézilabdázóink a folytatásban is tapadtak a vendéglátókra, így nyolc perccel a szünet előtt 10-10-re álltak a felek. A félidő záró szakasza azonban a hazaiaknak sikerült jobban, ennek köszönhetően Bánhidiék négy gólos előnnyel várhatták a pihenőt.


Elbukott a Füred

Fordulás után ott folytatódott a mérkőzés, ahol az első félidő véget ért. A hazaiak támadásban és védekezésben is az MKC fölé nőttek és egyre komolyabb előnyt halmoztak fel. Az ellenállhatatlan lendülettel játszó Csoknyai fiúk 6 perc alatt megduplázták a félidei fórjukat, így Bóka góljával már 21-13-ra vezettek. Ezután talpra álltak Trivkovicsék és Lókodi vezérletével a különbséget is sikerült csökkenteniük a következő periódusban. Ezzel együtt a 48. percben 26-20 állt az eredményjelzőn, így összesítésben még mindig a dunántúliak álltak továbbjutásra. Az MKC határtalan lelkesedése és töretlen győzni akarása kiváló teljesítménnyel párosult, míg a túloldalon Ligetváriék egyre idegesebben és pontatlanabbul játszottak. Mindez azt eredményezte, hogy az utolsó 5 percnek 29-26-os előnnyel vághattak neki a házigazdák. A fürediek minden erejüket mozgósították, de nem tudták növelni a különbséget, így a lefújás után kövesdi örömmámorban úszott a balatonfüredi sportcsarnok. Az MKC 50-48-as összesítéssel jutott tovább.


Egy lépés a négyes döntő

Együttesünk a sikernek köszönhetően mindössze egy lépésre került a négyes döntőtőtől, melynek az MKB-MVM Veszprém és a MOL-Pick Szeged biztos résztvevője. A kvartett két kiadó helyére az MKC, a Vác és a Cegléd mellett a Csurgó-Gyöngyös párharc továbbjutója pályázhat. A négyesdöntőbe jutásért megrendezésre kerülő forduló párosításait a napokban fogják elkészíteni.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

Balatonfüredi KSE – Mezőkövesdi KC 32-29 (15-11)
Balatonfüred, 300 néző. Vezette: Andorka, Bán.
BKSE: Székely – Iváncsik 8 (3), Ligetvári, Bánhidi 5, Gerdán, Faluvégi 3, Bóka 6. Csere: Borbély (kapus), Szöllősi 3, Grigoriev 1, Vilovski, Németh 1, Győri 5, Kovacsics, Juhász, Gábori. vezetőedző: Csoknyai István
MKC: Holló – Terenyi, Grünfelder 1, Radnic 3, Molnár 4, Lókodi 8 (2), Pálos 3. Csere: Liszkai, Volarevic (kapusok), Nakhayenka, Ilic 1, Cuzic, Trivkovic, Vasic 5 (3), Szepesi 4. vezetőedző: Skaliczki László
Kiállítások: 2, illetve 2 perc
Hétméteresek: 3/3, illetve 5/5

B.K.

Kapcsolódó hírek