Ugrás a tartalomhoz

A PLER ellen nem megy (videóval frissítve)

Mezőkövesd hírei

PLER-Budapest - Mezőkövesdi KC 29-25 (13-13)

Vereséggel kezdte szereplését városunk felnőtt csapata az alsóházi rájátszásban. Skaliczki László gárdája továbbra is a 8. helyen áll a tabellán.

Kézilabdázóink az egyik idei „mumus” vendégeként léptek parkettre a rájátszás nyitófordulójában, ugyanis Csuzicsék még nem szereztek pontot a fővárosiak ellen ebben az évben. Együttesünk jó formában várhatta a február 27-ei összecsapást, hiszen Szepesiék az Orosháza és a Gyöngyös legyőzése mellett a Magyar Kupában is továbbléptek a Balatonfüred ellen.
A találkozó első félideje a várakozásoknak megfelelően kiegyenlített játékot hozott. A csapatok szépen termelték a gólokat. Leimeterék annak ellenére, hogy 6 perc után 4-2-re vezettek, nem tudtak elszakadni az MKC-tól. Kézilabdázóink szívósan tapadtak a fővárosi gárdára és 6-6 után Ilics átlövésből szerzett góljával átvették a vezetést a 17. percben. Ezután is fej-fej mellett haladtak a felek, így a szünetre döntetlen állásnál vonulhattak pihenőre, ami teljes mértékben megfelelt a játék képének.


Hazai fölény

Fordulás után sem változott a játék képe, ugyanakkor a 38. perctől állandósította 1-2 gólos előnyét a fővárosi alakulat. Csapatunk előtt többször is adódott lehetőség az egyenlítésre, azonban a pontatlan befejezések miatt egyszer sem sikerült befogni Jakubékat. A PLER kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és fokozatosan növelte előnyét, így a záró 10 perc kezdetén már 25-21-re vezettek a vendéglátók. Az MKC végig nagy akarással, de pontatlanul játszott, így kézilabdázóink hiába zárkóztak fel két gólra a meccs hajrájában, a hazaiak előnye megmaradt egészen a találkozó végéig. Csapatunk vereséggel kezdte meg szereplését az alsóházban, de Liszkaiék ettől függetlenül a 8 helyen állnak a tabellán 17 ponttal, a 20 pontos Gyöngyös mögött. A Cegléd, a Komló és a PLER egyaránt 11 pontot szerzett, míg a sereghajtó Balmazújváros 8 egységgel áll az utolsó helyen.


Hamarabb a Balmaz ellen

Csapatunk legközelebb a Kőnig-Trade Balmazújváros együttesét látja vendégül Mezőkövesden. Az összecsapás március 7-én, szombaton 16 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban.


Magyar Kupa időpontok

Elkészült a Mezőkövesd – Gyöngyös Magyar Kupa elődöntő pontos menetrendje. A két csapat megegyezése szerint a csapatok március 11-én, szerdán 18 órakor találkoznak Mezőkövesden, a Városi Sportcsarnokban. A visszavágót március 17-én, kedden 18 órakor rendezik meg a Mátra-aljai városban. A párharc továbbjutója szerepelhet majd a Magyar Kupa négyesdöntőjében.


A mérkőzés jegyzőkönyve:

PLER-Budapest - Mezőkövesdi KC 29-25 (13-13)
Budapest, 300 néző, vezette: Dobrovits, dr. Tájok
PLER: Babasafari, Váczi, Kránitz (kapusok) – Bak 8 (4), Kemény 3, Gyene 3 (1), Kocsi 1, Tóth P. 2, Leimeter 2, Rédai, Auth 6 (1), Bohács, Sinkovits, J. Mikita 3, M. Mikita 1, Kucher. Vezetőedző: Hutvágner István
MKC: Volarevics, Holló, Liszkai (kapusok) – Vasics 1, Szepesi 3, Csuzics 4 (4), Terenyi 1, Lókodi 1, Radnics 1, Grünfelder 3, Pálos 1, Molnár 3, Nakhajenka 1, Ilics 4 (2), Csirics 2. Vezetőedző: Skaliczki László
Hetesek: 9/6, ill. 7/6
Kiállítása: 6, ill. 4 perc

B. K.

Kapcsolódó hírek