Ugrás a tartalomhoz

„Latyakos” kövesdi siker (videóval)

Közel 200 sportoló vett részt a 11. alkalommal megrendezett Bo-Cse-Bükk Latyakfutáson ebben az esztendőben. A nők mezőnyében mezőkövesdi győzelem született, ugyanis Pap Csilla szerezte meg az első helyet.

A Tó, Tenger, Folyó Nyíltvízi Úszóklub Sportegyesület ismét megrendezte a nagy hagyományokra visszatekintő sporteseményt február 28-án. A rendezvényen két kategóriában közel 200 sportoló állt rajthoz. A résztvevők közül 138-an futottak, míg a túra kategóriában 30-an vágtak neki a távnak.
Az indulóknak a korábbiakhoz hasonlóan a Bogács-Cserépfalu-Bükkzsérc útvonalon, 2 óra alatt összesen 14 km-t kellett teljesíteniük. A mezőny 11 órakor rajtolt el Bogácsról, a Cserépi úti pincesor elől, a települést jelző táblától. A sportolóknak idén is a verseny nevéhez méltó, nehéz, sáros terepet kellett leküzdeniük.
„A versenyzők azt mondták, hogy tavaly sárosabb és mélyebb volt a talaj, ugyanakkor most több pocsolyával találkoztak. A visszajelzések egyértelműen pozitívak, mindenki elégedett volt a pályával és a verseny lebonyolításával is.”– emelte ki Bajzát László, a Tó, Tenger, Folyó Nyíltvízi Úszóklub Sportegyesület tagja, a Bo-Cse-Bükk Latyakfutás szervezője. A verseny növekvő népszerűségét jól jelzi, hogy az egész országból, sőt még Szlovákiából is érkeztek sportolók.


„Aranyos” futás

 A férfiak kategóriájában az egri Révész Tamás Zoltán diadalmaskodott, míg a női kategóriát a kövesdi Pap Csilla nyerte meg, aki magabiztos teljesítménnyel utasította maga mögé a mezőnyt. A mezőkövesdi indulók közül mindenki jól szerepelt a versenyen, hiszen többen is az élmezőnyben végeztek. A szervezők a verseny után zsíros kenyérrel, hagymával, almával és meleg teával várták a sportolókat. A résztvevők -igény szerint- a futás végén a Bogácsi Thermálfürdőben pihenhették ki a Latyakfutás fáradalmait.

B. K.

Kapcsolódó hírek