Ugrás a tartalomhoz

Leköszönőben az influenza (videóval)

Már lecsengőben van az influenza járvány településünkön és járásunkban. A hirtelen fellépő tünetekkel, lázzal járó megbetegedés az év nyolcadik hetében érte le a csúcspontot térségünkben.

A tél beköszöntével hazánkat sem kerülte el az influenza járvány, amely idén lényegesen több megbetegedést okozott, mint az elmúlt esztendőkben. Magyarországon ebben az évben a harmadik héten kezdett emelkedni az influenzás megbetegedések száma, és február közepén az év 6-7. hetében elérte a csúcspontot, a 8. héttől pedig csökkenés figyelhető meg az adatokban.
„Mezőkövesden és a járásban csak január utolsó, azaz az év 4. hetében kezdett el növekedni az influenzás betegek száma. A megbetegedéssel legtöbben a nyolcadik héten fordultak orvoshoz. A múlt hét során már itt is csökkenés figyelhető meg, de még jelen van a vírus. Országos szinten 8-900 százezrelékre tehető az influenzások száma. A mezőkövesdi és járási adatok is ezzel egyező tendenciát mutatnak. Városunkban és térségünkben ez a szám 700 százezrelék volt a 8. héten, ami azt jelenti, hogy 100 000 emberből 700 fő kereste fel orvosát a vírus okozta betegség tüneteivel” – mondta el dr. Nagygyörgy Erzsébet járási tisztiorvos.
Az influenza megelőzhető az ellene kialakított vakcinával, amelyet a krónikus betegségben szenvedők és 60 éven felüliek ingyenesen kérhetnek. Akik a díjmentes oltóanyagra nem jogosultak, azok pedig a háziorvosukkal felírathatják, és megvásárolhatják. Ebben az influenza szezonban a járványt megelőzően kevesen vették igénybe a védőoltást. Az 5000 ingyenes vakcinából 1600 adagot adtak be a háziorvosok, tehát a rendelkezésre álló oltóanyag 30%-át használták fel.
„Már nem aktuális a védőoltás beadatása, hiszen a járvány már lecsengőben van, az oltóanyagnak pedig idő kell ahhoz, hogy védettséget nyújtson a vírus ellen. Majd 2015 év októberétől, novemberétől lesz ajánlott újra a vakcina beadatása, hogy a jövő évi influenza megbetegedést elkerülhessük” – tette hozzá dr. Nagygyörgy Erzsébet.  
A járási tisztiorvos kiemelte, hogy jelenleg leginkább az immunrendszerünk erősítésével, illetve a szervezetünk számára fontos vitaminok, ásványi anyagok pótlásával tudjuk megelőzni a betegséget.

M. Zs.

Kapcsolódó hírek