hu en de pl
ma 2019. január 18. (péntek) 04:21 Piroska névnapja van





Jól halad az építkezés (videóval)

Befejeződött a fák kivágása, épül a fedett élményfürdő-részleg közműhálózata és megkezdődött a körmedence melletti terület térkövezésének előkészítése a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben.


Az elmúlt napokban kiásták a víz-és szennyvízhálózat munkaárkait, amely a 3-as számú főút melletti 10-es kaputól kezdve az új élményfürdő-részleg melletti részt és a nyári rendezvények területét is érinti. A színpad helyén a zöld növényzet egy részét is eltávolították. Ezen felül a körmedence mellett megkezdődött a térkövezés előkészítése. A szakemberek befejezték az ehhez szükséges talajmunkálatokat, így a napokban elkezdődik a térkő cseréje is, melyhez az elemek megérkeztek a fürdőbe. A zöldterület átalakítása szintén nagy erővel zajlik. A fák kivágása befejeződött, a tuskók eltávolítása és elszállítása várhatóan március közepéig fog tartani.


Közeleg a befejezés

A C épület és környezetének átalakítása ugyancsak fontos része a beruházásnak. A napokban elszállítják az eddig lebontott kerítéselemeket és az új alap építése is elkezdődik. „Jó hír, hogy az épület „első szakaszának” rekonstrukciós munkálatai a befejezéshez közelednek. A legutóbbi egyeztetésen már a burkolóelemek, valamint az épület festéséhez szükséges anyagok kiválasztásával kapcsolatos kérdéseket is tárgyaltunk” – emelte ki Vámos Zoltán, a Zsóry Gyógy-és Strandfürdő fürdővezetője.
Párhuzamosan a fürdő mögötti területen 4 csillagos szálláshelyek épülnek. A fejlesztés annyiban érintik a Zsóryban zajló beruházást, hogy a hátsó parkoló egy részére depózták be az építési anyagot, azonban a húsvéti ünnepekig elszállítják a területről.


Körültekintő közlekedés

A fürdőbe érkező vendégek biztonságos közlekedésére továbbra is nagy figyelmet fordítanak. „Nagyon fontos, hogy a látogatók továbbra is a szalaggal kijelölt útvonalon közelítsék meg a gyógyfürdő-épületét. Mivel a fürdőben nagy léptékű beruházás zajlik, mindenkit szeretnék nyomatékosan megkérni arra, hogy a főbejárattól kizárólag ezen az úton közelítse meg a létesítményt. A könnyebb eligazodást tájékoztató plakátokkal is igyekeztünk elősegíteni” – hangsúlyozta Vámos Zoltán.
Mint ismert a fejlesztés keretében teljesen megújul az uszoda épülete is, így a vendégek március 15-ig vehetik igénybe az uszoda szolgáltatásait. A fürdőben és az üdülőterületen az ÉMÁSZ szakemberei felújítják a villamoshálózatot március közepén, ezért a fürdő március 16-tól egy héten keresztül zárva lesz. A nyitás időpontja: március 22. (vasárnap) 07.30.
A beruházás „A Zsóry-fürdő komplex fejlesztése, gyógyászati és új élményelemekkel való bővítése” című ÉMOP 2.1.1-es pályázat keretében valósul meg a létesítményben.


Nőnapi és hét indító akció

A fürdő vezetői folyamatosan akciókkal és különleges szolgáltatásokkal kedveskednek a látogatóknak. A Nőnap alkalmából éjszakai fürdőzéssel, míg hétfőnként egészen április végéig kedvezményes árú belépővel várják a vendégeket.
A Nőnapi éjszakai fürdőzés március 7-én, szombaton 20 órakor kezdődik és éjfélig tart, melynek keretében a fedett fürdő melletti élménymedence és a külső gyógymedence fog üzemelni. A vendégek számára a 3-as számú főút felőli bejárat lesz nyitva, a belépő ára egységesen 1300 Ft személyenként. A” Hétindító Árcsobbanás” elnevezésű akció keretében hétfőnként ugyancsak 1300 Ft-ért válthatnak belépőt a fürdőzök. A mezőkövesdi állandó lakosok továbbra is kedvezményes, 800 Ft-os áron vehetnek jegyet. Az akció időpontjai: március 9., 23. és 30-a, valamint április 13., 20. és 27-e.

B. K.



Vissza

Webkamera: Kavicsos-tó
és Szabadidőpark



VLC Media Player letöltése

 


Weboldalkészítés